Siemens Alstom néven új vasútipari cég jön létre, amelynek többségi tulajdonosa a Siemens lesz a részvények 50 százaléka plusz még néhány részvény birtokosaként, erről állapodott meg a két gépipari konszern.
Az új társaság vezérigazgatóját az Alstom delegálja Henri Poupart-Lafarge személyében annak érdekében, hogy ne érhesse szó a ház elejét a „nemzeti kincs” eladása miatt. A megállapodás négy éven keresztül 50,5 százalékban korlátozza a Siemens által megszerezhető részesedést, és szervezeti felépítési, foglalkoztatási garanciákat is rögzít.
A tranzakció az Alstom részvényeseinek a jóváhagyásával és a szükséges versenyhatósági engedélyek birtokában valósulhat meg. A Siemens vezérigazgatója, Joe Kaeser szerint azonban a CRRC kínai állami vasút-technológiai vállalat méretére való tekintettel a versenyhatóságok minden bizonnyal nem találnak majd semmi kivetnivalót az egyesülésben. A fúziót egyhangúlag támogatja az Alstom, a Siemens, valamint az Alstom egyik főrészvényese, a Bouygues felügyelőbizottsága. A fúzió francia belpolitikai ellenzői az ország egyik technológiai vívmányának tekintett TGV gyorsvasút elveszítését fájlalják és munkahelyek elveszítésétől tartanak.
Bruno Le Maire pénzügyminiszter viszont kijelentette, hogy a kormány üdvözli a francia munkahelyek megtartását garantáló fúziót. Közölte: a kormány nem él vásárlási opciójával a Bouygues SA birtokában lévő 20 százalékos Alstom-részvénypakettre.

Egy cégbe került a TGV és az ICE gyorsvasút
A vasútipari üzletágak fúziója a francia TGV és a német ICE nagy sebességű szerelvények gyártását egyesíti egyéb vasúti jelzéstechnológiai és pályaépítési üzletágaikkal. Az összevonás előtt álló üzletágak egyesített értékesítési árbevétele 15,3 milliárd euró, adózás előtti eredménye 1,2 milliárd euró.
A kínai CRRC 35 milliárd dolláros forgalmával nagyobb, mint a Siemens és az Alstom vasúti üzletága, valamint a kanadai Bombardier vasúti üzletága együttesen. A korábban csak belföldön tevékenykedő CRRC már megvetette a lábát a külföldi piacokon is. Tavaly beruházási projekteket nyert el Nagy-Britanniában és Csehországban, valamint pályázik a Londont a brit nagyvárosokkal összekötő High Speed 2 projekt kivitelezésére is.
A Siemens Alstom székhelye Párizsban lesz, csakúgy, mint a vasútiszerelvény-gyártás központja. A vasúti jelzéstechnológiai üzletág központja viszont Berlinben létesül, a részvényeket a párizsi tőzsdén jegyzik majd. A két társaság tevékenysége jól kiegészíti egymást: az Alstom a közel-keleti, afrikai, indiai, közép- és dél-amerikai piacokon rendelkezik erős pozíciókkal, a Siemens pedig Kínában, az Egyesült Államokban és Oroszországban.