- A dinasztikus politika eredményekén a horvát korona is a lovagkirály fejére került
- Teljesítménye a 21. században is követendő, örök eszmény marad mindannyiunk számára
- A visegrádi országok történelmi kapcsolatainak szempontjából jelképes Szent László
- A Szent Lászlóról szóló kiállítás hétfőn Lengyelország egyik legrégebbi zarándokhelyén nyílt meg
A magyar állam megszilárdítója
A Szent László-év alkalmából a krakkói óváros egyik központi terén rendezett kiállítás megnyitó ünnepségén a magyar házelnök kiemelte: a szentté avatott magyar király megszilárdította a Kárpát-medencében mind a magyar államot, mind a latin-rítusú kereszténységet úgy, hogy „ezer éven keresztül mindkettő kiállta a történelem egyre nagyobb veszedelmeket hozó viharait”.
„Hozzáértő politikával megvédte Magyarország szuverenitását is mind a Nyugattal, a Német-római Birodalommal, mind pedig a Kelettel, a Bizánci Császársággal szemben”
– húzta alá Kövér László.
Kiemelte: Szent László lengyel földön, Krakkóban született, ezen a földön „szívta magába először az Isten és a haza szeretetét, Hungária és Polonia szeretetét”. Emlékeztetett arra is: a király édesapjának, Béla hercegnek Lengyelország nyújtott menedéket, II. Mieszko lengyel király pedig feleséget is adott neki, leányát, Rihezát.

A szentté avatott magyar király megszilárdította a Kárpát-medencében mind a magyar államot, mind a latin-rítusú kereszténységet
dinasztikus politika, együttműködés Közép-Európában
A magyar lovagkirály volt az, akinek „a dinasztikus politika eredményeként a horvát korona is a fejére került, ő volt az, aki segítséget nyújtott cseh barátainknak is, először megteremtve ezáltal a közvetlen politikai együttműködést Közép-Európában” – idézte fel Kövér, úgy értékelve: Szent László
„államépítő, nemzetoltalmazó és kereszténységet erősítő teljesítménye a 21. században is követendő, örök eszmény marad mindannyiunk számára”.
Szent László, Krisztus lovagja
Marek Kuchcinski, a szejm elnöke beszédében „igazságos királynak, Krisztus lovagjának” nevezte Szent Lászlót. A visegrádi országok történelmi kapcsolatainak szempontjából jelképesnek nevezte, hogy Szent László édesanyja lengyel volt, ükanyja pedig Dobrava cseh hercegnő, az első lengyel keresztény fejedelem, Mieszko felesége. Az „idők jeleinek” nevezte azt is, hogy a kiállítás a 13. századi tatárjárásban is megőrződött Szent András templom, valamint Piotr Skarga legjelentősebb lengyel barokkori prédikátor emlékműve között áll.
viharos tapssal kísért ünnepség
A Fekete Madonna zarándokvonat magyar utasai részvételével megtartott, számos krakkói lakos és turista figyelmét felkeltő, több alkalommal viharos tapssal kísért ünnepség közös himnuszénekléssel zárult. A Szent Lászlóról szóló kiállítás beltéri változata hétfőn Lengyelország egyik legrégebbi zarándokhelyén, a közép-lengyelországi Swiety Krzyzben is megnyílt.
KÖVÉR LÁSZLÓ: A VISEGRÁDI ORSZÁGOKNAK EGYÜTT KELL FELLÉPNIÜK
A visegrádi csoportnak (V4) a nemzeti parlamentek lehetőségeit maximálisan kihasználva, együtt kell fellépnie a közös sorsuk alakítása érdekében az Európai Unióban – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön Krakkóban, a V4 soros elnökségének parlamenti szintű átadásán.