Pattanásig feszült volt a helyzet hétfőn is a Szász-Anhalt keletnémet tartománybeli Köthenben, ahol máig tisztázatlan körülmények között életét vesztette egy német fiatalember, miután egy bevándorlókból és németekből álló társaság egy játszótéren összekülönbözött egymással, este pedig több ezren vonultak fel a kisvárosban, köztük szélsőségesek százai.
A boncolás előzetes eredményét ismertető sajtóbeszámolók szerint a férfi halálát nem fizikai sérülés, hanem szívelégtelenség okozta, és már korábban is küzdött keringési problémákkal. A vitát a beszámolók szerint az váltotta ki, hogy ki ejtett teherbe egy nőt. Mindenesetre a halálesettel összefüggésben őrizetbe vett két afgán bevándorlót tegnap is vizsgálati fogságban tartották.
Mindketten úgynevezett kíséret nélküli fiatalkorúként érkeztek Németországba az elmúlt évek menekülthullámával, de ma már felnőttek. Egyikük kitoloncolási eljárása éppen folyamatban volt. A dpa hírügynökség jelentése szerint mindkettejükről tudomása volt a rendőrségnek; egyikük testi sértést is elkövetett.

A radikális jobboldal is felvonult Szász-Anhaltban
Fotó: MTI/EPA/Alexander Becher
A vasárnap esti jobboldali tüntetés előtt a tartományi és városvezetés attól tartott, hogy a kényes helyzet annyira elfajulhat, mint az elmúlt hetekben a szomszédos Szászország egy városában, Chemnitzben, ahol egy szintén migránsok által elkövetett emberölés nyomán szabadultak el az indulatok. Reiner Haseloff, szász-anhalti kereszténydemokrata miniszterelnök óva intett egy második Chemnitztől, Bernd Hauschild, Köthen szociáldemokrata polgármestere ugyanakkor utalt a jobboldali tüntetés egyes résztvevőire, akik már a szász városban is jelen voltak.
– Szemet szemért, fogat fogért! – hangzott el a német sajtó szerint a kötheni megmozduláson, amelyet követően számos feljelentést is tettek, többek között a sajtót is ért támadás miatt. Steffen Seibert, Angela Merkel német kancellár szóvivője tegnap arról beszélt, a kormányt nyugtalanítja, hogy nemzetiszocialista hangok is hallatszottak Köthenben. Szász-Anhaltban a tavalyi Bundestag-választásokon minden ötödik, a két évvel ezelőtti tartományi voksoláson pedig minden negyedik polgár a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak nevű pártot támogatta.
SZIGORÚBB KITOLONCOLÁS
Egységesítené és szigorítaná az elutasított menedékkérők kitoloncolását szabályozó előírásokat az Európai Bizottság, amelynek reformterve alapján a Frontex uniós határvédelmi hivatal felfegyverzett egységei az EU-tagállamok nemzeti hatáskörén átlépve hajthatnának végre műveleteket, és az EU-n kívül is elláthatnának határőrizeti feladatokat – írta tegnap a Die Welt a távirati iroda jelentése szerint. Brüsszel kiemelten foglalkozik az elutasított menedékkérők kitoloncolásának kérdésével, mert 2017-ben a jogerősen távozásra kötelezett menedékkérők csupán 36,6 százalékát juttatták vissza hazájába.