A négylábú létnek is megvannak az előnyei, hiszen a súlypont alacsonyabban van, futásnál kisebb a légellenállás, az ember mégis a két lábon járást választotta. A paleoantropológusok szerint az emberősök esetében ez a képesség az egyik előfeltétele volt az agytérfogat növekedésének. A két lábon járás ugyanis felszabadította a kezeket a szerszámok és a fegyverek számára – ezzel több élelmiszerhez és más létfontosságú forráshoz juthattak őseink.
„A gyaloglás óriási előrelépés volt, mert számos alapvető készségünket ez tette lehetővé” – idézte a The Washington Post Carol Wardot, a Missouri Egyetem anatómiaprofesszorát. De mikor kezdtek őseink két lábon járni? Erre a kérdésre a megkövesedett lábnyomok adhatnak választ.
A tanzániai Laetoliban 3,66 millió évvel ezelőtt élt lények lábnyomait találták meg. 2016 végén jelentették be, hogy egy hím, két-három nőstény és néhány fiatal példány nyomait őrizte meg az utókornak a nedves vulkáni hamu – az Australopithecus afarensis néven ismert előember járkált arra egykoron. Leghíresebb képviselője, az 1974-ben felfedezett, Lucy néven ismertté vált felnőtt nőstény a mai Etiópia területén élt 3,2 millió éve. A nyomok alapján az Australopithecus már két lábra tudott emelkedni.
David Raichlen, az Arizonai Egyetem antropológusa a laetoli lábnyomokat összehasonlította a ma élő ember lábnyomával. Megvizsgálta a normálisan járó személyek lábnyomait, valamint azokét, akik hajlított térdekkel és hajlított csípővel jártak. A laetoli lábnyomok a modern, normálisan járó ember lábnyomaira hasonlítottak a legjobban. „A két lábon járás nagyjából 4-5 millió évvel ezelőtt kezdhetett kialakulni” – nyilatkozta az amerikai lapnak Raichlen a San Diego-i Experimental Biology 2018 konferencián.
„Ha lenne egy szerkezet, amellyel visszamehetnénk Lucy korába, távolról nézve az a nőstény nagyon emberszerűen mozogna” – mondta Carol Ward. A két lábon járás képessége, mint annyi minden, természetes szelekcióval jött létre. A legnépszerűbb elmélet szerint a felegyenesedett járást a megváltozó környezeti feltételek, azaz az erdők pusztulása kényszerítette ki.
Lucy nagyon emberszerűen mozgott
Fotós: Europress/Getty
Az emberősök a fákon éltek, amelyek érett gyümölcsökkel látták el őket. Testfelépítésük a famászásra, az ágról ágra ugrálásra volt alkalmas. De egyesek nem elégedtek meg a fák gyümölcseivel, hanem egyre gyakrabban lemerészkedtek a földre, végül megannyi evolúciós változás után teljesen elhagyták a fákat – ezt a folyamatot segítették a változó klíma miatt gyorsan pusztuló erdők. Egy másik elmélet szerint nem a környezet megváltozása kényszerítette a földre ezeket a lényeket, hanem mert két lábon állva, a mellső végtagokat kapaszkodásra használva sokkal könnyebb volt a mozgás a meredek sziklafalakon.
Az angliai York Egyetem régészei Isabelle Winder vezetésével arra jutottak, hogy a kétlábúság a terepre való reagálásként alakulhatott ki, nem pedig a növényzet változása miatt. A britek szerint az Australopithecus testén egyszerre tapasztalhatók hegymászásra és két lábon járásra utaló jelek. A 2013-as eredményt közlő MTI szerint a változatos terep a kognitív képességek javulásához is hozzájárult, ami megmagyarázná az emberi agy és az olyan szociális funkciók szüntelen evolúcióját, mint az együttműködés és a csapatmunka.
Ha lenne a Carol Ward által említett időgépünk, kiderülne, hogy valójában mi hozta le a fáról Lucyéket.
