Nevében is visszájára fordul a két és fél éve meghirdetett német Willkommenskultur, a menekültek nagyvonalú befogadása – legalábbis Bajorországban.
Markus Söder – aki várhatóan március végéig átveszi Horst Seehofertől a tartomány miniszterelnöki posztját – programjában saját bajor határőrség létrehozását, illetve menekült- és kitoloncolási hivatal létrehozását is szorgalmazza.
Németországban eddig ódzkodtak az ilyen sprőd megfogalmazásoktól, noha 2016-ban 25 ezer sikertelen menedékkérőt toloncoltak ki, több mint háromezret közülük Bajorországból, amely a migrációnak leginkább kitett német tartomány. A hasonló feladatot ellátó országos intézményt Migrációs és Menekültügyi Szövetségi Hivatalnak nevezik. A legtöbb kiutasított a nyugat-balkáni országokból való, de szíriaiak és afgánok is voltak köztük. Arról is voltak korábban hírek, hogy a kitoloncolás sem zökkenőmentes: egyes pilóták megtagadták a szolgálatot, mert biztonsági kockázatot láttak a kiutasítottak Afganisztánba való visszaszállításában. Egy német tévériport szerint a hazaküldött afgánok – tört németséggel, de a szitokszavakat jól ismerve – pocskondiázták a németeket, amiért így bántak velük.
Az őszi bajorországi tartományi választás az idei év legjelentősebb szavazása lesz a németeknél, hacsak kudarcba nem fulladnak a szövetségi szintű nagykoalíciós tárgyalások, és előrehozott voksolást nem kell tartani. A bajor álláspont a migrációs kérdésben a berlininél jóval konzervatívabb, inkább az osztrákhoz, sőt a magyarhoz áll közelebb. Mégis, Seehofer vezetésével a bajor politikát hetven éve uraló Keresztényszociális Unió (CSU) szeptemberben a leggyengébb eredményét érte el a Bundestag-voksoláson. A miniszterelnök nem tudta Berlinben elérni, hogy vezessék be Németország egészére a 200 ezer fős éves menekültbefogadási plafont; igaz, a legutóbb elfogadott álláspont szerint a reménybeli koalíciós partnerek „törekednek” rá, hogy a számot 180 ezer és 220 ezer fő között tartsák. Seehofer maradt ugyan a pártelnök, de a kijelölt listavezető már Söder, a tartomány pénzügyminisztere.
A CSU célja, hogy az ősszel megerősítse a párt pozícióját, és főleg ne szoruljon koalícióra a tartományi gyűlésben.
OSZTRÁK KÉSZÜLTSÉG
Különleges, gyors reagálású határvédelmi egység létrehozását jelentette be pénteken az új osztrák belügyminiszter, megakadályozandó a három évvel ezelőttihez hasonló migránsáradatot. A szabadságpárti Herbert Kickl a Tiroler Tageszeitung című lapban megjelent interjúban azt mondta: olyan, a rendőrség állományához tartozó egységről van szó, amely, ha kell, órákon belül ellenőrzése alá tudja vonni vagy akár lezárni azt a határátkelőt, amelyen migránsok tömege próbál átkelni törvénytelenül. – Ausztriába csak az osztrák feltételek és kritériumok alapján szabad menekülteket beengedni, ezzel együtt pedig fel kell gyorsítani a hazatelepítés folyamatát – tette hozzá Kickl. (MTI)