Három évet kaptak Szaúd-Arábiában a minisztériumok arra, hogy megszabaduljanak külföldi alkalmazottaiktól annak a törekvésnek a jegyében, amely szerint az állam- és közigazgatási állásokat kizárólag szaúdiakkal kell betölteni – jelentette a helyi sajtó. A lépés része a királyság Vision 2030 nevű diverzifikációs tervének, illetve az ezt öt év alatt megvalósítani hivatott nemzeti átalakítási programnak. Elsődleges cél a munkanélküliség, egyszersmind a közszféra méretének jelentős csökkentése. Jelenleg a szaúdi munkavállalók 66 százaléka valamilyen formában a kormány alkalmazottja, Rijád ezt az arányt 50 százalékra akarja leszorítani 2020-ra.
A tárcavezetőket a közalkalmazotti minisztérium tájékoztatta a 2020 végéig végrehajtandó direktíváról. „2020 után a kormány nem fog külföldieket foglalkoztatni” – szögezte le Abdullah al-Melfi közalkalmazotti miniszterhelyettes. Az még nem világos, hogy az utasításnak érvényt kell-e szerezni például az állami iskolákban és kórházakban is, illetve az olyan állami vállalatoknál, mint a Saudi Aramco olajipari óriáscég. A feladat tehát adott: a minisztériumoknak három éven belül ki kell tenniük 70 ezer külföldi dolgozót, illetve gondoskodniuk kell helybeliekkel való pótlásukról.
Az olajárak alacsony szintje értelemszerűen hatással van a szaúdi költségvetésre, s Rijád számára nyilvánvaló volt, hogy a külföldiek rovására kell munkához juttatni a mintegy 700 ezer szaúdi álláskeresőt. A közalkalmazottak bértömege ráadásul elviszi a költségvetés kiadásainak 45 százalékát. Szaúd-Arábiában tavaly 12,1 százalékos volt a munkanélküliség, a kabinet ezt akarja 9 százalékra levinni 2020-ig. A kormány meggyőződése továbbá, hogy a külföldiek kirúgása csökkenti a tőkekiáramlást is.
Tavaly több mint 6,5 millió külföldinek volt munkaviszonya a sivatagi királyságban, s ez viszonylag nagy arányt jelent a 21 milliós szaúdi népességgel összevetve, igaz, a térségben egyáltalán nem kirívó. Szakértők szerint a kormánynak nem lesz könnyű dolga, ugyanis a szaúdiak már régóta hozzá vannak szokva a felduzzasztott közigazgatási szektorhoz, az erősen támogatott gazdasághoz, valamint a munkavállalási kedv ösztönzésének hiányához.
A közszférán túl a magánszektor sem ússza meg a külföldiek elbocsátását: áprilisban közölték, hogy Szaúd-Arábia bevásárlóközpontjaiban csak hazai munkaerőt foglalkoztathatnak.