A Kínai Kommunista Párt főtitkára a Pekingben zajló Egy övezet, egy út nemzetközi tanácskozás második napján arról beszélt, hogy össze kell hangolni a politikákat a nemzetközi szervezetek, köztük az Ázsiai és Csendes-óceán Gazdasági Együttműködés, a Délkelet-Ázsiai Országok Szövetsége, az Afrikai Unió és az Európai Unió fejlesztési céljaival.
„Javítanunk kell politikáink összehangolását, s el kell utasítanunk a más rovására fejlődés gyakorlatát” – húzta alá Hszi azon a csúcstalálkozón, melyen 29 ország vezetője vesz részt.
Az Egy Övezet – Egy Út Kezdeményezés (Belt and Road Initiative) kereskedelmi infrastruktúra fejlesztési program két fő részből áll, a Selyemút Gazdasági Övezet (Silk Road Economic Belt) és a 21. Századi Tengeri Selyemút (21st Century Maritime Silk Road) programokból. A kezdeményezés a világ lakosságának hatvan százalékát felölelő és a világ termelésének egyharmadát adó régiókat foglalja magában.
Hszi vasárnap jelentette be, hogy országa 124 milliárd dollárral (mintegy 35 ezer milliárd forinttal) támogatná az Új Selyemút létrehozását. A kezdeményezés Kína globális vezető szerepét hivatott előmozdítani, s kibővítené az ázsiai ország kapcsolatait Ázsián kívül Afrikával, Európával és a világ többi részével.
„Nagyon nyitottsággal és együttműködéssel olyan megoldásokat kell találnunk, melyekkel mindenki jól jár, el kell kerülnünk a széttöredezettséget, tartózkodnunk kell az együttműködést akadályozó intézkedésektől és az exkluzív megállapodásoktól, és el kell utasítanunk a protekcionizmust” – hangoztatta Hszi hétfőn.
Az Egy Övezet – Egy Út kezdeményezést sokan tartják Kína válaszának a korábbi amerikai vezetés által támogatott csendes-óceáni szabadkereskedelmi egyezményre (TPP), amelyet viszont Donald Trump amerikai elnök gyakorlatilag megsemmisített azzal, hogy az Egyesült Államokat visszaléptette a megállapodástól. Ebben több csendes-óceáni ország részt vett volna, de Kína nem volt részese az egyezménynek.
Hszi világossá tette, hogy az Egy Övezet – Egy Út bárki számára nyitott. Úgy ítélte meg, hogy a világkereskedelem és a befektetések szintje továbbra is renyhe, és a gazdasági globalizáció ellenszélbe került.
„Egy egyre jobban egymásrautalt és kihívásokkal teli világban egyetlen ország sem képes megküzdeni egyedül a kihívásokkal és a világ problémáival” – hangoztatta a kínai pártfőtitkár.
Az Egy Övezet – Egy Út Fórumon 29 ország vezetői között ott van Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök és Paolo Gentiloni olasz kormányfő is. Emellett az ENSZ, a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank vezetői is részt vesznek a vasárnap kezdődött kétnapos konferencián.