Észak-Korea ügyében „nem kell sietni, van időnk” – nyilatkozta Donald Trump tegnap Washingtonban.
Az amerikai elnök elmondta, Vlagyimir Putyin orosz államfővel való négyszemközti beszélgetése során a Koreai-félsziget denuklearizálásáról is szót ejtettek, és megegyeztek abban, hogy Moszkva is be lesz vonva a Phenjannal folyó tárgyalásokba. Az amerikai elnök – szokásához híven – bizonygatta a jelen lévő újságíróknak, hogy „nagyon jók” a kapcsolatok Phenjannal, az Egyesült Államok csendes-óceáni térségbeli szövetségesei és elemzők azonban egyöntetűen aggódnak a folyamat átláthatatlansága miatt.
A folytonossá vált nyugtalanságon pedig nem sokat segítenek az amerikai elnök minap ismételgetett kijelentései, amelyek szerint az észak-koreai atommentesítésnek „nincs sem határideje, sem sebességkorlátja”, a nemzetközi közösségnek ugyanis éppen ez volt a legnagyobb félelme: Trump szigorú feltételek kőbe vésése nélkül ráz kezet Kim Dzsong Unnal. Márpedig a kezdetektől fogva az volt az általános vélekedés a szingapúri történelmi csúccsal kapcsolatban, hogy az amerikai elnök vakmerő és naiv volt, amiért tárgyalóasztalhoz ült az észak-koreai vezetővel, és bár a washingtoni kormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy az ellenkezőjét bizonyítsa, egyelőre nem sok sikerrel.
A The Korea Times című hírportál elemzése szerint ugyan egy hónap leforgása alatt nem is várható nagy előrelépés az atommentesítési folyamatban, a phenjani adminisztráció kommunikációjában végbemenő változások azonban mindenképp nyugtalanságra adnak okot. Az attitűdváltozás első jelentősebb bizonyítéka Mike Pompeo amerikai külügyminiszter két héttel ezelőtti phenjani vizitje volt: miközben a tárcavezető „termékenynek” nevezte a tárgyalásokat, Észak-Korea „sajnálatos” kimenetelűnek bélyegezte azokat, elemzők szerint azonban a legnyugtalanítóbb az, hogy Kim Dzsong Un egyáltalán nem fogadta Pompeót, csupán a küldöttei tárgyaltak az amerikai diplomatával.
Csapatmozgásokat figyel az észak-koreai vezető
Fotó: Reuters
Szakértők szerint ennek két fő oka van: egyrészt az észak-koreai párthierarchián belül húzódó feszültségek, hiszen Kim Dzsong Unnak minden bizonnyal szembe kell néznie a katonai vezetés és az elit erős támadásaival a rakétaprogram felszámolása miatt, vagyis valószínűleg nagy nyomás nehezedik az észak-koreai vezetőre az erőviszonyok balanszírozása közben. A phenjani külügyminisztériumban lévő keményvonalasak egyértelmű erőfölényét jelzi például a Trump-adminisztráció tárgyalási technikáinak folyamatos kritizálása. Másrészt Phenjan nyilvánvaló célja az időhúzás is, a denuklearizálási folyamat lelassítása: ezt a taktikát Észak-Korea nem most használja először, a kelet-ázsiai ország rendszerint a tárgyalások lendületének megakasztásával igyekszik kicsikarni újabb engedményeket.
Bár Washington mindent megtett a szingapúri csúcs után, hogy egy részletes ütemtervet kidolgozva megteremtse az atommentesítés kereteit, egyelőre maximálisan Phenjan kezében van az irányítás, és láthatóan az amerikai diplomácia nem is tud mit kezdeni az észak-koreai tárgyalási stílussal.
Japán hírforrások nemrégiben arról számoltak be, hogy Kim Dzsong Un delegációt küldött Svájcba, hogy előkészítsék a feltételeit egy Donald Trumppal való második csúcstalálkozónak, arról azonban egyelőre nincsenek részletek, hogy ez mikor valósul meg.
