Április végén a Hawaii Vulkánobszervatórium (HVO) munkatársai jelentős felszínemelkedést tapasztaltak a Kilauea vulkáni területen, ami egyértelműen utalt arra, hogy magma nyomul fel.
Az egyik kráterben lévő lávató felszíne is egyre emelkedett, majd kiöntött. A túlfolyt lávató anyaga a kráter kétharmadát borította be. Május első napjaiban már nagyobb repedések jelentek meg, amelyek mentén néhol kis mennyiségű friss láva is kijutott, máshol pedig fehér színű gőz és gáz tódult ki. Egy szokottnál is jóval nagyobb erősségű fölmozgás pattant ki a Pu’u ’O’o kráter közelében, aminek nyomán ismét vörös hamufelhő tört fel a kráterből, vélhetően a kőomlások következtében – a korábban lávával színültig kitöltött kráter belseje üres mélyedésként tátongott. A viszonylag nagy erejű földrengést követően nem sokkal újabb repedések nyíltak fel a földfelszínen – olvasható Harangi Szabolcsnak, az ELTE vulkanológusprofesszorának írásában a Tűzhányó.blogspot.hu szakportálon –, majd megkezdődött a vulkáni működés, mégpedig házak közvetlen közelében (mindössze hetven méterre az egyik épülettől). Rövidesen láva ömlött a felszínre.
A vulkáni működés az elmúlt napokban egyre erősebbé vált, újabb és újabb hasadékok nyíltak meg, amelyen keresztül izzó lávacafatok repülnek ki, olykor több tíz méter magas lávaszökőkutat formálva, a lávafolyamok pedig már több mint egy kilométer távolságba kígyóznak. A vulkáni működés utakat vágott el, már 35 lakóház semmisült meg és több mint 1700 lakost kellett kitelepíteni.

Több mint ezerhétszáz lakost kellett kitelepíteni
Fotós: Reuters
A helyzet a Leilani Estates területén nemcsak a lávafolyamok miatt kritikus, hanem a vulkáni gázok (elsősorban jelentős kén-dioxid-kiáramlás) okozta, egészségre káros szmog kialakulása miatt is. Az erős földrengések nemcsak a magma nyomulását jelzik, hanem azt is, hogy a Kilauea vulkáni terület teljes blokkja mintegy fél métert csúszott az óceán felé, az elmozdulás mértéke nyolc-tíz kilométer mélységben pedig a két és fél métert is elérheti. Ennek oka, hogy a Mauna Loa oldalában kiépült vulkáni területen jelentős tömegű lávakőzet halmozódott fel, amelynek súlyát nem képes az aljzat tartani, így az lassan csúszik lefelé.
Utoljára 1955-ben volt hasonló esemény ugyanezen a területen, akkor 88 napon keresztül tartott a vulkáni kitörés – tájékoztatta lapunkat Harangi Szabolcs. A Hawaii-szigetek vulkánkitöréseit általában békésnek, turistabarátnak tartják, azonban most egy frissen kialakított település pusztulását látjuk. (1990-ben egy tengerparti település, Kalapana pusztult el, ma már több méter vastag láva fedi a területet.) A lávafolyamok mellett előfordulhatnak váratlan robbanásos kitörések, ilyen volt 1790-ben és 1924-ben a Kilauea kalderában.
Az eddigi tapasztalatok alapján elhúzódhat a vulkáni működés, kisebb szünetek után nagyobb területen lehetnek lávafolyások.
A világszerte ismert Mauna Loa vulkán jelenleg viszonylag nyugodt, de már meglehetősen hosszan szunnyad, és a jövőben várható kitörése, amely minden bizonnyal legalább ekkora riadalmat kelt majd.