Szaúd-Arábiában hivatalosan két ünnepet lehet megülni, az egyik az íd al-Fitr, a ramadán böjt végének emlékünnepe, a másik pedig az íd al-Adha, az áldozat ünnepe, arra emlékezve, hogy Isten akaratának engedelmeskedve Ibrahim (Ábrahám) hajlandó lett volna feláldozni a fiát. A Valentin-nap természetesen egyáltalán nem „iszlámos”, semmi köze nincs a legfiatalabb világvalláshoz, és ezáltal a jeles napra való minden utalás kerülendő. Mivel Szaúd-Arábia népe jórészt bevásárlóközpontokban tölti szabadidejét, az ottani boltok nehéz helyzetben vannak.
A lakosság fiatalabb része igenis örömmel küldene ajándékot szíve választottjának, ám ezt csak titokban teheti meg, ugyanis a vallási rendőrség figyeli, hogy a boltokban nehogy megjelenjenek a szívecskék és kicsi mackók, a piros színre ugyanúgy reagálnak, mint a bika. A világ legnépesebb iszlám államában, Indonéziában az erkölcstelenség és a szabados szexuális élet propagandájának tartják az ünnepet, így a Celebesz szigetén található Makassa városában felhívták a kisboltok figyelmét, hogy ne adjanak el gumi óvszert fiataloknak.
A muszlimok lakta, de hivatalosan világi országban ugyanakkor engedélyezett az ünnep, még ha a vallási méltóságok 2012-ben hivatalos nyilatkozatban iszlámellenesnek is nevezték azt. A szintén világi, de muszlim többségű szomszédos Malajziában a helyi vallási ifjúsági szervezet a nap előtt hirdetésekben tett javaslatot a követendő viselkedésre. Eszerint a hölgyek ne használjanak parfümöt, takarják el az arcukat, kerüljék a nem a rokonságukhoz tartozó férfival való találkozást, szöveges üzeneteikben pedig ne használjanak emotikonokat, kicsi, vicces arcokat, szíveket, amelyeket egyébként szoktak. Az országban rendszeresek a Valentin-nap elleni tüntetések, a szlogen szerint „kerüld a Valentin-nap csapdáját!”
Pakisztánban viszont a világi hatóságok tiltották meg a Valentin-nap megünneplését, tilos minden, szívhez hasonló ajándéktárgy árusítása, a média pedig nem tehet róla említést, ezt külön csoport figyeli, nehogy valamely internetes hírportál felhívja a figyelmet az ünnepre. A valóság azonban nem pontosan olyan, mint ahogy azt az iszlámábádi legfelsőbb bíróság elképzeli, ugyanis az utcákon gyakorlatilag bármit meg lehet kapni, a virágboltok előre felkészültek az ünnepre, a lufiárusok pedig mellettük állva adják el a szívecskés léggömböket. Az említett országokban nem amerikai giccset látnak az ünnepben, hanem egy keresztény szent tiszteletét, aki ráadásul a szabad szerelmet hirdeti, így erkölcstelennek és egyben bálványimádónak tartják a megemlékezést.
Kelet-Ázsiában ennek ellenére roppant népszerű az ünnep, így például Indiában is, ahol a szerelmet alapvetően családi körben szokás megélni, az erkölcsi normák a szubkontinensen sokkal szigorúbbak, mint Európában. Ott a szerelem két ember között a két család számára is fontos esemény, nem csak a párra tartozik, így ha a két fiatal kettesben kíván maradni, a nagynénik és nagybácsik sértve érzik magukat. Mondani sem kell, hogy Indiába is csak a kilencvenes évek elején érkezett meg az ünnep az Egyesült Államokból, így ott sincs semmiféle kultúrája.
A felmérések szerint ugyanakkor nem is nagyon lehet, leginkább üzletről van szó a távoli tájakon is. Ázsiában a számukra teljesen furcsa karácsonyt is megünneplik, a forróságban énekelve az ázó-fázó Jézuskáról és a didergő pásztorokról, miközben sem az énekesek, sem a hallgatóság nem látott soha havat, olyankor kiugróan magas az édességek fogyása a boltokban. A második legnagyobb ünnep a csokoládégyárosok számára a Valentin-nap. Érdemes hozzátenni, hogy Ázsiában a desszert intézményét is nyugatról importálták, legtöbbször ma is inkább gyümölcsök kerülnek az asztalra sütemény helyett, így az egész ünneplés nyugati hatásnak tekinthető.
Csokoládészív
Az utóbbi évtizedekben globális ünneppé váló Valentin-nap a Távol-Keleten is jelentős népszerűségnek örvend. Japánban a második világháborút követő amerikai térhódítás következtében honosodott meg az eredetileg a szerelemről szóló ünnep, amely a szigetországban a helyi viszonyokhoz igazodva jelentős változásokon ment keresztül. Február 14-én a japán nők csokoládéval kedveskednek férfi ismerőseiknek és kiszemeltjeiknek, vagy éppen párjuknak. Az ázsiai tradíciókhoz hűen az adományozásnak komoly szabályai vannak. A Valentin-napi csokoládénak két fajtája van. A közeli barátoknak, kollégáknak, adott esetben főnöknek úgynevezett „kötelező” csokit adnak, amelyet a boltban vásárolnak. A szerelmesüknek azonban javarészt saját készítésű csokoládét szánnak, hiszen a pénzért vett édesség sokak szerint nem jelképezheti az igaz szerelmet.
A japán boltok az ünnepet megelőzően tele vannak az alkalomra készített, legtöbbször szív alakú csokoládécsomagokkal. Piaci kimutatások szerint a helyi nők mintegy 500 millió dollárt (145 milliárd forint) költenek a hozzájuk közel állók megajándékozására. Bár Valentin-napon a férfiaknak kedveznek Japánban, természetesen a hölgyek sem maradnak ki a kényeztetésből. Egy hónappal az ünnepet követően, március 14-én, a „fehér napon” a férfiak is viszonozzák az ajándékokat, legtöbbször szintén édesség formájában. Bár az ünnep széles társadalmi elfogadottsággal bír, nem mindenki elégedett a nyugati eredetű szokással. A „Férfiak, akiket a nők nem találtak vonzónak forradalmi szövetség” marxista aktivistái az elmúlt években rendszeresen tüntettek a szerelmi kapitalizmus ünnepének nevezett Valentin-nap ellen. (B. P.)