A Dow Jones hírügynökség azt jelentette: az Iszlám Állam – amely hasonló esetekben a tragédia kitervelőjeként jelentkezett korábban – a nyugati célpontok elleni támadások fokozására buzdította követőit, de ennél többet nem közölt.
Az Egypt Air MS804-es járata csütörtök hajnalban tűnt el a radarképernyőkről, majd a Földközi-tengerbe zuhant, percekkel azután, hogy füstjelzést észleltek a fedélzet több pontján, így a mosdóban és az elektronikai rendszerben is. Robbanást viszont nem jeleztek a műszerek, noha a londoni The Telegraphnak egy pilóta azt mondta az eddigi repülési adatok alapján: belső robbanás szakíthatta le a jobboldali ajtókat.

Gyászoló hozzátartozók az egyik áldozat temetési szertartásán
Vasárnap este folyt a kutatás a Földközi-tenger Alexandria egyiptomi kikötővárostól mintegy 300 kilométerre északra eső részén, hogy a szakemberek megtalálják a – fedélzetén 66 fővel, köztük 56, zömükben egyiptomi és francia utassal – szerencsétlenül járt Airbus A320-as feketedobozait, s ezzel fény derüljön a történtekre. A tengeren úszó olajfolt vezette őket a légi szerencsétlenség feltételezett helyszínére. A munkálatot ugyanakkor nehezíti, hogy a dobozok több mint kétezer méter mélyen is lehetnek a tengerfenéken. Négy-öt hétig adhatnak még jeleket, amelyek segítségével rájuk bukkanhatnak. További roncsokat is keresnek. Az elmúlt napokban találtak már ilyeneket, ahogyan testrészeket és csomagot is. Az első felvételeket nyilvánosságra hozták ezekről. A franciaországi Toulon kikötőjéből egy speciális keresőegység is a helyszínre indult, ahogyan bevontak egy egyiptomi tengeralattjárót is.
Ajman al-Mokadem, a vizsgálatot végző egyiptomi egység vezetője tegnap azt közölte: egy hónapig is eltarthat, amíg elkészítik előzetes jelentésüket. A vizsgálat során a légi irányítóktól származó információkra is támaszkodnak. Egyelőre a tragédia semmilyen lehetséges magyarázatát sem lehet elvetni – közölte Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter. Ugyanezt mondta tegnap Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök is, azt kérve: ne hangoztassák, hogy egy bizonyos forgatókönyv valósult meg. Vizsgálódnak eközben a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren is: azt keresik, történt-e mulasztás az utasok vagy a gép ellenőrzése során.
NEM BIZTOS, HOGY VOLT FÜST
Háy György repülésbiztonsági szakértő szerint elképzelhető, hogy nem is volt füst a gépen. Az M1 aktuális csatorna esti Híradójában ezt azzal magyarázta: ha a repülőgépből a túlnyomás megszökik, mert megsérül a burkolat, akkor a hirtelen lecsökkenő nyomás miatt a levegő hőmérséklete is csökken, és vízpára csapódik ki. Az érzékelők pedig a párát és a füstöt nem tudják megkülönböztetni. – A gép által küldött adatok nem vészjelzések, azok csupán a karbantartás segítésére szolgálnak – mondta a szakértő. Az Aviation Herald repülésbiztonsági portál szerint az ACARS adattovábbító rendszer tüzet jelzett még azelőtt, hogy az Airbus éles fordulatokat tett volna, közvetlenül a zuhanás előtt, írta a Híradó portál.