A menekültbefogadás, illetve a gazdasági migráció elkülönítését célozza az a bevándorlási tervezet, amelyet szerdán fogadott el a hárompárti német nagykoalíciós kormány, és amelyet még a parlamentnek is meg kell szavaznia. A tervet mindenesetre támogatják munkaadói szervezetek is, miután – az álláskeresők 4,8 százalékos rátája mellett – az ország már most is munkaerőhiánnyal küzd.
Egy felmérés szerint a német gazdaság gerincét adó középvállalkozások kétharmada aggódik amiatt, hogy be tudja-e tölteni a következő három évben megüresedő állásokat. Munkaerőhiánytól tartanak amiatt is, hogy 2025-től kezdődően nyugdíjba vonul a népes „baby boom” nemzedék.
Másfelől viszont a Németországban élő külföldiek körében 13 százalékos a munkanélküliség, a 2015-ös migrációs hullám során érkezetteknek pedig valamivel több mint a fele dolgozik. Minden száz munkanélküliből nyolc menekült, további százezrek pedig – ha van is munkájuk – alulfoglalkoztatottak.
– Egyértelműen kimondom: azokat az embereket akarjuk kiválogatni, akik jók, akikre szükségünk van – mondta a vezető kormánypárt, a kereszténydemokrata CDU egy illetékese a Deutschlandfunk rádióban. Ennek érdekében megkönnyítik például a vízumkiadást a letelepedni kívánó szakképzettek részére.

Előbb-utóbb rácsukják az ajtót a bűnelkövetőkre
Fotó: Reuters
Ám bírálók szerint a terv nem elég radikális; úgy vélik, a kanadai bevándorlási gyakorlathoz hasonlóan pontrendszert kellene kialakítani, amely szűrőn csak a legrátermettebbek jutnak át. (A jogszabály az EU-n kívüli munkavállalókra vonatkozik majd, az uniós belső jog alapján elhelyezkedni kívánó magyarokra vagy lengyelekre nem.)
Horst Seehofer belügyminiszter a kisebbik uniópárt, a bajor CSU részéről azt mondta: a törvény az illegális migráció visszaszorításához is hozzájárulhat. A szintén kormányzó szociáldemokraták sürgetésére került be a szövegbe, hogy a leendő törvényből azok is profitálhassanak, akik menedékkérőként érkeztek, elutasították a beadványukat, de időközben bebizonyították: jól beilleszkednek a német társadalomba, és jelenleg is van munkájuk. Ennek bizonyítására azt követelik meg tőlük, hogy legalább másfél éve teljes állásban dolgozzanak.
– Arról van szó, hogy ne azokat toloncoljuk ki, akiket nem kellene – mondta Hubertus Heil munkaügyi miniszter. Az illegális migrációból, különösen a bűnelkövető migránsokból viszont mára a teljes német politikai spektrumnak elege lett. Legutóbb Annalena Baerbock, a leginkább migránsbarát párt, a Zöldek társelnöke sürgette az elutasított menedékkérők közül a bűnelkövetők mielőbbi kitoloncolását.