- A Széll Tamás vezette csapat a versenyzők között, Hamvas Zoltán pedig a zsűri tagjaként vesz részt a szakácsverseny világdöntőjében
- Hónapokon keresztül tartott a mieink felkészülése a rangos viadalra
- Kedden, valamivel 10 óra előtt kezd főzni az európai finálét megnyerő magyar csapat
- Budapesten, a Hold utcai piacon szurkolói központ is lesz
- Séfeink elsősorban aranyszalagos magyar élelmiszereket visznek Lyonba
- Széll Tamás egy dobogós helyezést a legszebb álomnak tart
Hamvas Zoltán, aki Magyarországot képviseli a 24 tagú zsűriben, már pénteken elutazott Lyonba, ahová a csapat szombaton követte.
„A Bocuse d’Or a gasztronómia Forma-1-es versenye, a csúcstechnológia, a legújabb fejlesztések, a legnagyobb séfek új fogásai előbb-utóbb leszivárognak a hétköznapi vendéglátásba, eljutnak a magyar tanulókig, ez a verseny küldetése, nem pusztán a gasztronómiai elit összecsapása” – magyarázta.
A magyar csapat hónapok óta meghatározott terv alapján intenzív tréningen vett részt.
SZÉLL TAMÁSÉK NAGY ERŐKKEL KÉSZÜLTEK A BOCUSE D’OR DÖNTŐJÉRE
Hetente hatszor, napi nyolc órában készült a január 24-én és 25-én a Bocuse d’Or döntőjére az európai versenyt májusban Budapesten megnyerő magyar csapat. Vomberg Frigyes coach vezetésével a csapat heti hat napot gyakorolt: az egyik nap a lyoni box tökéletes másában a helyszínt és az alapanyagokat készítették elő, a másikon pedig időre gyakorolták a folyamatosan tökéletesedő koreográfiát, elemezték a hibákat és kockázatokat.
„Hétfő, szerda és péntek az előkészületek napja, ami mindig sokkal hosszadalmasabb, mint a főzés maga, hiszen szigorú szabályok alapján lehet az elkészített alapanyagokat a boxba bevinni, kedd, csütörtök és szombat pedig a versenyek, időre fűzünk, hiszen a kezdéstől öt óra elteltével kell tálalni egy vegán ételt, ezután 35 perccel egy húsételt. Az óriási főpróbát csütörtökön tartjuk, a Bocuse d’Or legendája, az akadémia támogatója, a felkészülést végig segítő Rasmus Koffod is jelen lesz” – számolt be Hamvas Zoltán.
A dán séf a Bocuse d’Or történetének legsikeresebb versenyzője, aki először a bronz-, majd az ezüst- és végül az aranyszobrot is hazavihette, míg koppenhágai étterme, a Geranium idén a harmadik Michelin-csillagot is megkapta.
A világdöntőre a kontinentális selejtezőkön át vezetett az út, az európai finálénak Budapest adott otthont, a magyar csapat meg is nyerte azt.

Kedden délelőtt mutatkozik be a magyar szakácscsapat Lyonban
„Tizenegy nyertes volt eddig a világon, a verseny győztes séfjének és csapatának alapvetően változik meg az élete, de az egész ország gasztronómiájára másképp tekintenének, ha komoly eredményt sikerülne elérni” – emelte ki Hamvas Zoltán.
A döntőn kedden 9.50-kor kezdődik a magyar csapat főzése, 14.50-kor találják a vegán ételt, 15.25-kor a húsételt.
„Aki nem tudott kiutazni, az interneten követheti az eseményeket, de a Hold utcai piacon szurkolói központot is létrehoztunk, ott kitűnő minőségben nézhetik végig az eseményeket az érdeklődők” – tette hozzá Hamvas Zoltán.
Hamvas Zoltán beszámolója szerint a világdöntő VIP szekciójában magyar alapanyagok és borok is bemutatkozhatnak. Elsősorban aranyszalagos magyar élelmiszereket visznek Lyonba: kiemelt szerepet kap a furmint, a mangalica és a libamáj, de nem hiányzik a magyar lekvár, méz, bárányhús és a legfontosabb magyarországi fajtákból készült borok és pezsgők is kóstolhatók lesznek.
A TOKAJI BOR IS SZEREPET KAP A MAGYAR CSAPAT ÉTELEIBEN
Széll Tamás séf, a magyar csapat versenyzője a felkészülésről szóló budaörsi sajtótájékoztatón felidézte, hogy Bocuse d’Or első magyar résztvevőjeként 2013-ban a tizedik helyet sikerült megszereznie.
Az idei világdöntőn ehhez képest legalább öt helyet szeretne előrelépni, „a dobogó pedig a legszebb álom lenne”
– árulta el a Bocuse d’Or 2016-os kontinensbajnokságának győztese.