A Kereszténydemokrata Néppárt elfogadhatatlannak tartja az új ukrán oktatási törvényt, amely ellehetetleníti, hogy anyanyelven tanuljanak a nemzeti kisebbségek, köztük a kárpátaljai magyarok – jelentette ki Hoffmann Rózsa, a KDNP országgyűlési képviselője. Az ukrán legfelsőbb tanács szeptember 5-én fogadta el az új oktatási törvényt, amely szerint megszűnhet a magyarok anyanyelvi oktatása a középiskolákban, valamint a felsőfokú intézményekben, így az alapfokú oktatásra zsugorítaná a kisebbségi nyelven történő tanítást. Hoffmann Rózsa úgy fogalmazott: a döntés nem fér össze az európai normákkal, az ukrán alkotmánnyal és az Ukrajna által kötött kétoldalú és nemzetközi egyezményekkel, és leginkább a szovjet időkre emlékeztet.
A KDNP ezért felszólítja Petro Porosenko ukrán elnököt, ne írja alá a jogszabályt és tegyen lépéseket annak érdekében, hogy az Ukrajnában élő 150 ezres magyar kisebbség az anyanyelvén boldogulhasson. – Ez alapjog és az emberi méltóság védelmét szolgálja – hangsúlyozta Hoffmann Rózsa.
A politikus szerint a törvény elsősorban nem a magyarok ellen irányul, hanem a húsz kisebbség közül leginkább a jelentős arányszámú orosz anyanyelvűek ellen. Kiemelte: a kormány a végsőkig támogatja nemcsak a határon túli magyarság, hanem egész Ukrajna érdekeit. Példaként említette, hogy Magyarország elsőként támogatta az ukrán állampolgárok vízummentességét és Ukrajna uniós integrációját, 2600 ukrán gyerek nyaralását tette lehetővé hazánkban, valamint gázszállításokkal és anyagi támogatásokkal is hozzájárult Ukrajna demokratikus fejlődéséhez.
Ezek tükrében – mondta a Szijjártó Péter külügyminiszter által a minap használt szófordulatot átvéve – hátba szúrás a törvény. – A magyar politika fő tennivalója, hogy továbbra is minden lehetséges módon kiálljon a kint élő magyarságért, valamint nemzetközi fórumokon jelezze, tarthatatlan a mostani állapot – összegezte Hoffmann Rózsa.