A felhívást számos, a vasárnap lezárult rendes püspöki szinódus alkalmából a Vatikánban tartózkodó katolikus bíboros és püspök aláírta. A dokumentumot többek között európai, amerikai, kanadai, indiai, kolumbiai, libanoni, angolai és pápua új-guineai vallási vezetők látták el a kézjegyükkel.
A 10 pontból álló dokumentumban arra szólították fel a kormányokat, hogy fogadjanak el olyan intézkedéseket, amelyek gátat szabnak a földfelszíni hőmérséklet emelkedésének, illetve arra, hogy az évszázad közepére számolják fel a fosszilis energiaforrások használatát. Az aláírók kiemelték, biztosítani kell, hogy a legszegényebbek és a legsebezhetőbbek is részt vehessenek a döntéshozatali eljárás minden szintjén.
A dokumentum Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy!) című, júniusi környezetvédelmi enciklikáján alapul, amelyben az egyházfő arra sürgette a világ vezetőit, hogy tegyenek az éghajlatváltozás ellen.
„Fontos, hogy különböző nem-állami szereplők is részt vegyenek (a klímatárgyalásokon), az egyház pedig nagyon fontos szereplő lehet” – hangsúlyozta a történtek kapcsán Jean-Pascal van Ypersele szakértő.
A világ országainak vezetői decemberben az ENSZ párizsi klímakonferenciáján próbálnak meg egyezségre jutni az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséről az addig beérkező nemzeti felajánlások alapján. Tudósok szerint a 2 Celsius-fok fölötti felmelegedésnek már visszafordíthatatlan következményei lennének.