Addig is azonban a NATO és a Nyugat feladata az, hogy fokozott erővel lépjen fel a szovjet stílusú dezinformáció terjesztése ellen, írta az MTI. Fallon szerint meg kell nevezni e dezinformációs tevékenység hírnökei között például az RT orosz televíziós hálózatot vagy a Szputnyik hírszolgálati szervezetet.
A téma rendszeresen visszatér a közösségi hálózatok térnyerése óta, ahol ellenőrizetlenül terjedhetnek az esetenként légből kapott hírek, egyes esetekben komoly szakértőket is becsapva.
Lapunk kérdéseire válaszolva az RT sajtószolgálatának részéről Anna Belkina elmondta, az RT hasonló üzleti modell alapján működik, mint a nyugati sajtótermékek, és sokkal kevesebb állami támogatást kap, mint például a BBC Londontól vagy a France 24 Párizstól. Ezeket a hírportálokat nem szokták azzal vádolni, hogy az aktuális nyugati propaganda szolgálatába szegődtek, miközben számos alkalommal, így például az iraki háború idején bebizonyosodott, hogy átvették és közvetítették azokat az információkat, amelyek a brit kormánynak politikailag szükségesek voltak, ám később hamisnak bizonyultak.
„Régóta léteznek bizonyos elfogadott narratívák, amely alapján Oroszországot bemutatják a nyugati sajtóban, és egyértelműen senki se törekszik arra, hogy az orosz nézeteket valóban megismerje” – mondta Belkina, felhívva a figyelmet a nyugati sajtó torz képére hazájáról. Hozzátette, a színes médiavilágot pozitívnak tekintik a csatornánál, viszont az gondot jelent, ha valaki rámutat egy bizonyos sajtótermékre, és azt propaganda terjesztésével vádolja. „Ezzel csak azt akarják elérni, hogy a számukra kényelmetlen nézőpontokat elhallgattassák” – mondta az RT sajtószolgálatának munkatársa.
A nyugati sajtóban az RT-ről azt írják, hogy a Kreml szócsöve, egyben a BBC Világhíradójának korábbi igazgatója, Peter Horrocks aggodalmát fejezte ki két évvel ezelőtt, hogy az említett csatorna vagy a kínai tévék át fogják venni az irányítást a nyugati médiától tematizálás terén, ezért sokkal nagyobb anyagi támogatást kellene nyújtani az olyan adóknak, mint a brit állami hírszolgáltató.
John Whittingdale, a brit alsóház médiabizottságának elnöke pedig kijelentette: „elveszítjük az információs háborút”. Az RT által nyújtott alternatív álláspont számos nézőt vonzott az elmúlt években, többek között ezért is állított fel az Európai Bizottság egy olyan ügyosztályt, amelynek tagjai az orosz propaganda ellen küzdenek azzal, hogy a hazugságnak tartott híradásokról bebizonyítják: légből kapottak.