Egy muszlim férfinak Indiában eddig akár három másodperc is elegendő volt ahhoz, hogy elváljon a feleségétől: mindössze annyit kellett tennie, hogy egymás után háromszor elismételte a talák (talaq) szót, ami arabul válást jelent.
Ez a rituálé ugyanis lehetővé tette a muszlim férfinak, hogy jogilag is elválassza magától a feleségét. A gyakorlatnak több mint 1400 éves hagyománya van a dél-ázsiai országban élő muzulmánok körében, a hármas talák megítélése azonban évtizedek óta ellentmondásos, és számos vita forrásául szolgál.
A társadalmi diskurzusban lecsapódó marakodás pedig egy ideje az újdelhi kormányt és a legfelsőbb bíróságot is elérte: utóbbi tavaly augusztusban alkotmányellenesnek ítélte a villámválást, és felkérte az újdelhi kormányt, hogy hozzon törvényt annak megszüntetésére, miután hét indiai muszlim nő összefogott, és a társadalmi vita élére állva követelték a kizárólag férfiaknak járó privilégium eltörlését.

A lakosság tizenöt százaléka az iszlám vallás híve
Fotó: Reuters
A villámválás alkotmányellenesnek nyilvánítása azonban nem hozta meg a várva várt sikert, a gyakorlat továbbra is népszerű maradt a muszlim férfiak körében. Az elmúlt évtizedben ráadásul még szürreálisabb formát öltött a háromszoros talák, sok férfi ugyanis egyszerűen telefonon, levélben vagy más szöveges üzenet formájában vetett véget pillanatok alatt a házasságának – kiszolgáltatott helyzetben hagyva a feleségét.
A The Times of India című lap szerint mostanában az is egyre gyakoribbá vált, hogy Skype-on, WhatsAppon, Facebookon vagy más közösségi médiafelületen mondták ki a muszlim férfiak a könnyelmű szavakat.
Narendra Modi indiai miniszterelnök többször is bírálta már a gyakorlatot az elmúlt években, amelyet a muszlim nők elnyomásának nevezett. A szerdán elfogadott új törvény azonban, amelynek következtében akár három év börtönnel is büntethetik a villámválás gyakorlatát alkalmazó muszlim férfiakat, támadási felületet nyitott az indiai kormányfőn, sokak szerint ugyanis Modi nem tesz mást, csak démonizálja a muszlimokat. Indiában mintegy 180 millió muzulmán él, ez a lakosság 15 százaléka, a dél-ázsiai országban a hindu után a muszlim a legnépszerűbb vallás.
A kormányfő kritikusai szerint a hindu nacionalista Modinak kapóra jön a muszlimokkal szembeni fellépés, a miniszterelnök ugyanis már hangol a jövő májusban esedékes országos választásokra, ahol reményei szerint újraválasztják.
A villámválást egyébként a Korán egyáltalán nem említi, iszlám tudósok szerint pedig egyértelmű, hogy a tanítélet szerint három hónap gondolkodási időt, azaz a megbékélés idejét meghagyva ildomos dönteniük a muszlim hívőknek.