Mint az alkotmányjogász elmondta: a szövetségi bevándorlási hivatallal szemben ezerszámra, tartományi szinten pedig tízezer számra indítanak pereket a migránsok.
Megemlítette, hogy 6 ezer főre duzzasztotta állományát a bevándorlási hivatal, a megnövekedett adminisztrációs terheket azonban így sem képesek ellátni.
Beszélt arról is, a német törvényhozás a teljes védelem mellett megteremtette a kiegészítő védelmet. Utóbbi annak jár, aki nem tudja bizonyítani, hogy üldöztetés alatt áll. Az ő esetükben a családegyesítés két évvel elhúzódik. S hogy, hogy nem egy Soros Györgyhöz köthető szervezet – a német sajtó beszámolója szerint – megfenyegette a német államot, miszerint perek sokaságát zúdítják az államra.
Hogy ez a fenyegetés konkrétan mit is jelent, illetve ez ügyben mire lehet még számítani az ún. „civil jogvédők” részéről, az megtalálható a hirado.hu oldalra kattintva, ahol a beszélgetés hanganyaga is teljes terjedelmében elérhető.