A terrorcselekmény a titkosszolgálatok épületeinek közelében, a vidékfejlesztési és lakásügyi minisztériumtól nem messze történt. Egy öngyilkos támadó felrobbantott egy pokolgépet, amikor a minisztériumokba a reggeli munkakezdéskor tisztviselők érkeztek.
Később a helyszínen összegyűlt emberek, köztük újságírók csoportjához lépett egy másik gyalogos merénylő, aki szintén működésbe hozott egy robbanószerkezetet. Kilenc afgán újságíró meghalt, közöttük az AFP francia hírügynökség helyi fotósa. A korábbi hírek nyolc újságíró haláláról szóltak.
Davúd Amin kabuli rendőrfőnök arról számolt be, hogy a támadás körzetében külföldiek irodái is vannak.
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet órákkal később magára vállalta a terrorcselekmény elkövetését. Közleményében elítélte „a biztonsági erők és a médiumok hitehagyottjait”.
„Ez volt az (újságírók elleni) legvéresebb merénylet a tálibok 2001. decemberi bukása óta” – hangsúlyozta a kabuli kettős merényletre reagálva közleményében a Riporterek Határok Nélkül nemzetközi újságíró jogvédő szervezet (RSF), amely szerint „tudatosan a sajtót támadták”.
A 48 éves Sah Marai 1996 óta dolgozott az AFP kabuli irodájában, tudósított a tálib uralom korszakában, majd a 2001. évi amerikai invázióról, annak valamennyi fontos fejleményéről. Az AFP hírigazgatója, Michele Léridon méltatta az újságíró „bátorságát, szakmai tudását és nagylelkűségét, aki merényletek tucatjairól tudósított, mielőtt saját maga is a barbárság áldozata lett”. 2014-ben a kabuli AFP-iroda egy másik munkatársa, Szárdár Ahmad halt meg családjával együtt egy tálibok által elkövetett merényletben, csak egyik gyermeke, egy hároméves kisfiú élte túl a támadást.
A helyszínen lévő nyolc másik újságírót valósággal lekaszabolta a detonáció. Valamennyien egy afgán rádiónak, illetve afgán televízióknak dolgoztak, egyikük, a Tolo News munkatársa 2016-ban túlélt egy, a tálibok által magukra vállalt hasonló támadást, amelyben hét kollégája halt meg.
A kabuli rendőrség szóvivője, Hasmat Sztanikzai szerint a sajtómunkásokra támadó merénylő kamerával a kezében lopózkodott be az újságírók közé.
Egy másik, sajtó elleni merénylet is történt az ország délkeleti részében fekvő Hosztban, ahol agyonlőtték a BBC afgán riporterét, Ahmad Sahot – tudatta a brit műsorszolgáltató közleményében hétfőn.
A tálibok szerdán indították idei tavaszi offenzívájukat, amelynek célja helyreállítani korábbi hatalmukat és bevezetni az iszlám törvénykezést Afganisztánban. Azóta az ország számos pontján voltak támadások.
Az év eleje óta emberek százai haltak meg terrormerényletekben, főként Kabulban, annak ellenére, hogy Asraf Gáni afgán elnök februárban feltételek nélküli béketárgyalások megkezdésére tett ajánlatot a lázadóknak.
Az ENSZ szerint Kabul Afganisztán legveszélyesebb városává vált a polgári személyek számára, 2018 első három hónapjában kétszer annyi polgári személy – 763 halott, 1495 sebesült – lett célzott támadások áldozata, mint 2017 azonos időszakában.