Dunia Montoya elmondása szerint az egyik nyugat-hondurasi városban, Ocotepequéban gyülekező csoport két nap alatt a tízszeresére, mintegy 1600 főre duzzadt, és hétfőre tervezik, hogy megpróbálnak átjutni Guatemalába.
Montoya szerint sokakat nyilván visszafordítanak majd a határon, mert semmiféle hivatalos személyazonosító okmánnyal nem rendelkeznek. A legtöbben azonban abban reménykednek, hogy a tömeges kilépés nagyobb esélyt kínál az átjutásra, és csökkenti annak a veszélyét, hogy útközben bűncselekmény vagy a migránsokat érő gyakori támadások áldozatává váljanak.
A karavánban családok is vannak, szülők gyerekkel a kezükben, illetve babakocsikkal, csomagjuk pedig legtöbbször alig több egy hátizsáknál.
A karaván éppen egy nappal azután verődött össze, hogy Mike Pence amerikai alelnök felszólította Honduras, Salvador és Guatemala elnökét: vegyék rá állampolgáraikat az otthonmaradásra.
„Mondják meg az embereiknek: ne sodorják veszélybe a családjukat azzal, hogy veszélyes útra indulnak Észak felé, megpróbálva elérni az Egyesült Államokat” – hangsúlyozta Pence.
Donald Trump amerikai elnök idén áprilisban azzal fenyegette meg Hondurast és azokat az országokat, amelyek átengednek a területükön ilyen, Hondurasból induló karavánokat, hogy leállítják a segélyezésüket. Az akkori menekültkaraván eljutott az Egyesült Államok határáig, bár sokan menet közben lemorzsolódtak, mások pedig szétoszlottak, hogy egyénileg próbáljanak meg átjutni a szigorúan őrzött mexikói-amerikai határon.
A 9,4 millió lakosú Honduras lakosságának 65 százaléka szegénységben él, és átlagosan napi egy-két dollárnak megfelelő jövedelemből tengődik. Emellett az elmúlt években Honduras vezette a világ lakosságarányos gyilkossági statisztikáit.