Hölvényi György a frakciónak a közel-keleti menekülthelyzetről Libanonban folytatott tárgyalásait követően hangsúlyozta, mindent el kell követni azért, hogy a különböző vallási és etnikai csoportok évszázados együttélését újra megteremtsék a közel-keleti országban.
Elmondta, a tárgyalásokon világossá tették, hogy a szíriai polgárháború és a régiót sújtó hatalmi konfliktusok példátlan gazdasági és politikai kihívások elé állították az országot, és ezzel együtt a társadalmi béke is veszélybe került.
A 4,5 milliós Libanon mára világviszonylatban is a legnagyobb befogadó országgá vált az évek óta tartó menekültáradat következtében.
Az országban gyakorlatilag minden harmadik személy menekült, mivel Szíriából 1,5 millióan érkeztek az elmúlt években, a már huzamosabb ideje ott tartózkodó félmillió palesztin menekült mellett – tette hozzá a képviselő.