Marad a terrorfenyegetettség jelenlegi szintje Hollandiában, annak ellenére, hogy csütörtök este nagyszabású merényletsorozatra készülő dzsihadistákat vettek őrizetbe. A hét férfit az Amszterdamtól délre fekvő Arnhem, illetve a belga és német határon lévő Weert településen tartóztatták le egy áprilisban indított nyomozás eredményeként.
A hatóságok szerint feltételezhető, hogy a terroristák egy tömegrendezvényre akartak betörni fegyverekkel, miközben autóba rejtett pokolgépeket is működésbe léptettek volna. Egyelőre nem tudni, hogy a 21–34 éves férfiak melyik holland várost vették célba.
Az eddigi legkomolyabb merényletkísérletet sikerült megakadályozni Hollandiában, írta az ügyészségre hivatkozva a holland NOS közszolgáltató, hozzátéve: a terrorellenes egységek akkor döntöttek a beavatkozásról, amikor a férfiak elkezdték beszerezni a Kalasnyikovokat, illetve a bombakészítéshez szükséges eszközöket.
Ferdinand Grapperhaus igazságügyi miniszter tegnap megerősítette a sajtóhíreket, miszerint valóban előrehaladott állapotban volt a terrorcselekmény előkészítése: „A jó hír, hogy a rendőrség folyamatosan figyelte a lépéseiket.” A politikus a lakosság megnyugtatására azt is hozzátette: szó sincs arról, hogy az utolsó pillanatban akadályozták meg a terrortámadást.

Országszerte razziákat tartottak a terrorellenes egységek
Fotó: MTI/EPA
A nyomozásra való tekintettel a támadók kilétéről egyelőre nem hoztak nyilvánosságra információt. Ám a holland sajtó tudni véli, hogy a letartóztatottak közül hármat is jól ismertek a hatóságok, a merényletkísérlet hátterében pedig egy 34 éves iraki áll. A sajtóban csak Hardi N. néven emlegetett férfit 2014-ben már letartóztatták terrorizmus finanszírozása és egy Szíriába való szökési kísérlet miatt.
A férfi 2018 áprilisában került újra a titkosszolgálat látókörébe, ekkor kezdődött a terrorsejt megfigyelése is. A dzsihadisták legfiatalabbikának kiléte tegnap szintén napvilágot látott: a 21 éves, ugyancsak bevándorló Wail el A. korábban a hollandiai Volkel katonai repülőtéren kapott munkát, annak ellenére, hogy még ezt megelőzően Szíriába akart szökni, így két év börtönbüntetésre ítélték.
– Egy beteg kolléga helyére ugrott be az utolsó pillanatban, így jutott át a biztonsági ellenőrzésen. Később azonban feltűnt a gyanús viselkedése, és lebukott, amikor fotókat és videókat készített a bázisról – írta a De Telegraaf napilap.
Hollandiát eddig elkerülték a komolyabb, iszlamista indíttatású támadások. Legutóbb augusztus végén az amszterdami központi pályaudvaron sebesített meg két amerikai turistát egy afgán tizenéves, aki bevallása szerint amiatt támadt rá a járókelőkre, mert Hollandiában ismételten megsértik Allahot, a Koránt és Mohamed prófétát.
Rotterdami szálak
A holland olvasztótégely, a magasabb mint ötvenszázalékos bevándorlóarányú Rotterdam is a hatóságok látókörébe került a merényletkísérlet kapcsán, ugyanis a letartóztatottak közül ketten is a kikötővárosból származnak. Holland sajtóforrások szerint már csütörtök éjjel terrorellenes razziákat hajtottak végre a nagyvárosban, amelyekről előzőleg a polgármestert, Ahmed Aboutalebet is értesítették. A marokkói származású politikus a holland Algemeen Dagbladnak tegnap elmondta: nincs tudomása róla, hogy az iszlamisták Rotterdamot akarták célba venni. Terrorista támadás tervezésének gyanújával korábban is voltak letartóztatások a városban, főleg a párizsi és brüsszeli merényleteket követően.