Halbe Ziljstra az ENSZ főtitkárával, Antonio Guterresszel közös hágai sajtóértekezletén beszélt erről.
A holland média meg nem nevezett tisztségviselőktől úgy értesült, hogy Szaakasvili már kért belépő vízumot Hollandiától, és meg is kapta. Az AFP hírügynökség rákérdezett erre az igazságügyi minisztérium szóvivőjénél, és azt a választ kapta, hogy Szaakasvili megkaphatja az ideiglenes tartózkodási engedélyt, de többet nem árult el, arra hivatkozva, hogy egyéni ügyről van szó.
Szaakasvili felesége a 48 éves Sandra Roelofs, és a holland közszolgálati televízió úgy tudja, hogy két fiuk van.
A volt georgiai (grúz) elnök ellen Tbiliszi idén elfogató parancsot adott ki hatalommal való visszaélés gyanújával, majd Ukrajnában államcsínykísérlettel gyanúsították meg, s megfosztották ukrán állampolgárságától.
December 8-án őrizetbe vették, de később egy kijevi bíróság úgy döntött, hogy szabadlábon védekezhet.