A francia elnök a francia forradalom kitörésének napjáról megemlékező július 14-i katonai parádét követően beszélt erről.
Hollande szerint „nem tarthatjuk fenn örökké a rendkívüli állapotot.” „Van-e ugyanakkor fenyegetés? Igen.” – tette hozzá.
A francia államfő továbbá elmondta: katonai tanácsadókat küldenek Irakba, hogy segítsenek az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet helyi fellegvárának a visszafoglalásában. Ez a dzsihadista szervezet jelentkezett korábban a 130 áldozatot követelő párizsi támadások elkövetőjeként is.
Emellett Hollande ismét arra sürgette Theresa May új brit miniszterelnököt, hogy mihamarább kezdje meg a tárgyalásokat az Egyesült Királyság kilépéséről az Európai Unióból.
A Franciaországban elrendelt rendkívüli állapot egyebek mellett lehetőséget ad a rendőrségnek arra, hogy házi őrizetben tartson minden olyan embert, akinek tevékenysége megzavarhatja a közrendet, éjjel-nappal házkutatást tarthat bírói engedély nélkül, és gyülekezési tilalmat rendelhet el.