Magyarország egyik legfontosabb társát veszíti el az Európai Unión belüli nemzetállami erősödést támogató erőfeszítéseiben azzal, hogy Nagy-Britannia hamarosan már nem lesz a közösség tagja – mondta tegnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Kiemelte: a magyar kormány továbbra is nyitott a hazai vállalatok javaslatait megfontolni, amennyiben azok növelik az ország versenyképességét.
Magyarország elutasítja az olyan brüsszeli elképzeléseket, amelyek szerint Nagy-Britanniát meg kellene büntetni, amiért az ország népszavazás útján az Európai Unióból való kilépésről döntött – mondta tegnap az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) rendezvényén Szijjártó Péter.
Magyarország álláspontja szerint olyan megoldást kell keresni, ami igazságos, a jövőben is lehetővé teszi a Nagy-Britanniával való akadálymentes kereskedést, és amiben az uniós állampolgárok jogait is tiszteletben tartják – fejtette ki az eseményen tartott előadásában a külgazdasági és külügyminiszter. Ennek jegyében a magyar diplomácia szerint további szabadkereskedelmi egyezségeket kellene az uniós országoknak kötniük, ugyanis ezzel lehet a legjobb feltételeket megteremteni, szemben az általános megegyezési törekvésekkel, amilyen az elbukott TTIP-megállapodás is lett volna az Egyesült Államok és az Európai Unió között.