FBI-tolmácsnő szerelme az Iszlám Állam egy fanatikusával, a Korán verseit mormoló öngyilkos merénylő, alagsori török varrodában rabszolgaként dolgoztatott szíriai kislány – e hétig szinte mindenki elhessegette magától a gyanút, hogy Claas Relotius több földrészen készült riportjai túl szépek ahhoz, hogy egyben igazak is legyenek.
Ám a Der Spiegel 33 éves szerkesztője, korábbi riportere, aki számos elismerése mellett két hete a Német Újságíródíjat is begyűjtötte, mostanra megtörten ismerte be: a hamburgi hírmagazin hasábjain megjelent jó néhány riportjának részleteit meghamisította vagy egyenesen kitalálta. Relotius a laptól való távozásra kényszerült, sőt tegnap a díjainak visszaadását is bejelentette, elejét akarván venni, hogy megfosszák tőlük. De a CNN amerikai hírtelevízió – amely szintén elismerésben részesítette – őt megelőzve megtette már ezt.
– Minden forrás homályos. Kitalációk, hazugságok az idézetek, helyszínek, jelenetek, hús-vérnek gondolt emberek. Fake, azaz hamis – fakadt ki utólag Ullrich Fichtner, a hetente több mint 700 ezer eladott példánnyal és hatmillió olvasóval büszkélkedő, Németországban referencialapnak tartott magazin társszerkesztője. A szakmai és etikai visszaélésekre azt követően derült fény, hogy Relotius egy társszerzője bebizonyította, az állítólagos arizonai riportalanyok soha nem látták a kollégáját.

Claas Relotiusnak sok díjat hoztak a fikciók
Fotó: MTI/EPA/Gert Krautbauer
A most a honlapján mea culpázó Der Spiegel szerint elérték hetvenéves történetük mélypontját, a szerkesztőségben olyan hangulat uralkodik, mintha meghalt volna egy családtag, elnézést kérnek mindenkitől, aki érintettje a hamisításoknak, és vizsgálóbizottságot is felállítottak.
A botrány nemcsak ezt a lapot érintheti: Relotius korábban, szabadúszóként sok más helyre is írt az egész német nyelvterületen, így nemcsak szülőhazájában, többek között a Die Welt, a Süddeutsche Zeitung magazin, valamint az időközben megszűnt Financial Times Deutschland számára készített írásokat, de a svájci Neue Zürcher Zeitung és az osztrák Profil is foglalkoztatta. „Az újságírás szavahihetőségének okozott kárt”, írta róla tegnap a Die Welt.
A német sajtó és benne a Der Spiegel is érintett volt már ilyen ügyekben. René Pfistert, a lap mostani berlini irodavezetőjét pár éve megfosztották egy szakmai díjtól, miután kiderült, sohasem látta Horst Seehofer CSU-pártelnök modellvasútját, amelyet oly szemléletesen írt le díjnyertes cikke felütéseként.
Tom Kummer a Süddeutsche Zeitung magazinjának adott el olyan hollywoodi sztárokkal készült, ám valójában kitalált interjúkat, mint Brad Pitt vagy Sharon Stone. Ő a borderline (határeseti) újságírás kifejezést is használja magára: ez azokat jellemzi, akik nem tudják megkülönböztetni a fikciót a valóságtól. Erre a személyiségzavarára hivatkozik könyvében Jayson Blair, a világsajtó legismertebb riporthamisítója is, akinek 2003-as botránya a The New York Timest hozta szégyenbe.