A múlt heti spanyolországi merényletek elkövetéséért felelős terrorsejt számos pokolgépes merényletet készített elő, 120 butángázpalackot a rendőrség megtalált egy alcanari házban – jelentette be tegnap Josep Lluis Trapero katalán rendőrfőnök. „Kezdünk tisztán látni, ezen a helyen [a Barcelonától 200 kilométerre délnyugatra fekvő településen] készítették elő a robbanószerkezeteket, hogy több merényletet hajtsanak végre Barcelonában” – hangoztatta.
A nyomozók feltételezik, hogy a gépkocsikat robbanóanyagokkal akarták megtömni, hogy nagyszabású támadást kövessenek el. A terv akkor változott meg, amikor az alcanari ház, ahol előkészítették a támadást, szerdán felrobbant, vélhetőleg akkor, amikor a házban lévő terroristák robbanóeszközök készítésével kísérleteztek.

Gyertyák égnek a katalán főváros Las Ramblas nevű utcáján, ahol a merényletet elkövették
Ismeretes, csütörtök délután Barcelona központjában egy feltételezett dzsihadista a kisteherautójával gyalogosok közé hajtott és hatszáz méteren keresztül gázolt el járókelőket. A merényletben 13-an haltak meg, és több mint 120-an megsebesültek. A gázoló elmenekült. Nyolc órával a barcelonai merénylet után, péntekre virradóra Cambrils katalán tengerparti üdülőhelyen is gázolásos merényletet követtek el, hat civilt és egy rendőrt megsebesítettek, később egyikük meghalt.
A merényletek után a rendőrség Cambrils városában lelőtt öt terroristát.
A katalán rendőrfőnök tegnap elmondta, hogy a merényleteket elkövető terrorsejt 12 tagja közül egyetlen ember sem hozható összefüggésbe korábbi terrorcselekményekkel. – Nincs konkrét bizonyítékunk arra, hogy az északnyugati Ripollban élő fiatalemberek egy csoportja miként radikalizálódott – tette hozzá. Családtagjaik elmondták: nem tudták, hogy fiaik, testvéreik, unokatestvéreik terrorcselekményekben vettek részt, és megdöbbenésüknek adtak hangot, mivel a fiatalok integrálódtak a társadalomba, volt munkájuk, gépkocsijuk, tanultak.
A rendőrség három bérelt kisteherautót hozott kapcsolatba a terrorsejt fő alakjával. Valamennyit a 22 éves Junesz Abujakub (keretes képünkön) bérelte hitelkártyával. A férfit tartják a barcelonai gázolás feltételezett elkövetőjének. Abujakub szökésben van, folyik utána a hajtóvadászat. A nyomozás egy eltűnt imámra is összpontosít, akiről feltételezik, hogy meghalhatott a szerdai házrobbanásban. Abdelbak esz-Szatti volt az, aki radikalizálta a merényleteket elkövető fiatalokat. Esz-Szatti júniusban hirtelen elhagyta a ripolli mecsetet, és azóta nem látták őt a térségben – jelentette az MTI.
Juan Ignacio Zoido spanyol belügyminiszter szombaton arról beszélt: úgy gondolják, hogy a támadások mögött álló terrorsejtet maradéktalanul felszámolták. A belügyminiszter azt is elmondta, hogy a spanyol kormány nem emelte a terrorfenyegetettség szintjét, továbbra is a legmagasabb fokozat alatti, négyes szinten tartja a riasztást. Ugyanakkor növelni fogják a rendfenntartók számát a közkedvelt turistaközpontok és látványosságok környékén.
A barcelonai Sagrada Família-templomban vasárnap délelőtt gyászmisét tartottak az áldozatok emlékére VI. Fülöp király, hitvese, Letízia, Mariano Rajoy spanyol kormányfő, Marcelo Rebelo de Sousa portugál elnök és számos magas rangú spanyol és katalán politikus részvételével.
Katalónia a terroristák melegágya
Bár az európaiak többségét meglepte, a biztonságpolitikai szakértők egyáltalán nem csodálkoztak azon, hogy ezúttal Barcelonában csapott le az Iszlám Állam terrorszervezet. A dzsihadisták ugyanis sajátjukként tekintenek Spanyolországra és csak al-Andaluszként, egykor muszlimok uralta területként emlegetik. Az El Mundo spanyol napilap szerint az egyik Iszlám Állam-katona már 2014-ben kijelentette: Allah segítségével fel fogják szabadítani ősatyáik egykori földjét. A történelmi kapocs – és az Észak-Afrikához való közelség – fényében nem csoda, hogy Katalónia hemzseg a potenciális terroristáktól.
A spanyolok 2013 és 2016 között összesen 178 feltételezett dzsihadistáról tudtak, akiknek majdnem negyede Barcelona környékén élt, derült ki a Polico hírportál összeállításából. Ennél is árulkodóbb, hogy Katalónia a terroristakapcsolatokért elítélt személyek 37,5 százalékának adott otthont. A kutatók feltételezik, hogy az elmúlt években ezek az arányok csak növekedhettek. – Katalónia, különösen Tarragona és a környéke évek óta a szalafisták melegágyaként működik. Ez az egyik oka annak, hogy Európa legtöbb szalafista mecsete is itt található – idézi a Politico Lorenzo Vidino iszlámszakértőt. A függetlenségért küzdő spanyol tartományban jelenleg a spanyolországi muszlimok több mint negyede, körülbelül 510 ezer iszlám hívő él. (J. T.)