Nem sikerült túlságosan fényesre Rex Tillersonnak, az ExxonMobil olajtársaság korábbi első emberének múlt heti külügyminiszter-jelölti meghallgatása, legalábbis az amerikai szenátorok egy része szerint. A demokrata pártiak eleve szkeptikusak Donald Trump elnök kiszemeltjének régi és nagyon magas szintű, Vlagyimir Putyin államfőig érő orosz kapcsolatai miatt. De republikánusokat is elbizonytalanítottak Tillerson kitérő válaszai a meghallgatáson.
A The Washington Post tegnapi elemzése szerint továbbra is a legvalószínűbb, hogy jóváhagyják Tillersont, de ez hajszálon múlhat. A republikánusoknak 52:48 arányú többségük van a felsőházban, így három szkeptikus szenátoruk – Marco Rubio, Lindsey Graham és John McCain – megakadályozhatja Tillerson jóváhagyását. Más kérdés, hogy valóban ezt akarják-e.
Ha megteszik, és Trump továbbra is ragaszkodik jelöltjéhez, van a kezében egy alkotmányos eszköz Tillerson kinevezéséhez – ám ez egyrészt már elnökségének legelején nyílt konfrontációt jelentene a saját pártja uralta kongresszussal, másfelől Tillersonnak sem biztos, hogy a legjobb ajánlólevelet adná a világpolitikai színtéren. Trump egyelőre a helyén hagyhatná Thomas Shannon jelenlegi ügyvezető külügyminisztert, majd amikor a kongresszus vakációra vonul vissza, úgynevezett szüneti kinevezéssel, rendeleti úton miniszterré teheti Tillersont, aki ez esetben 2018 végéig kapna mentességet, hogy megkapja a szenátorok többségének jóváhagyását. George W. Bush elnök 2005-ben így nevezte ki a háborús kardcsörtető John Boltont ENSZ-nagykövetté. Az amerikai külügyminiszterek közül Lawrence Eagleburger volt az utolsó, mégpedig 1992-ben, aki szüneti kinevezéssel nyerte el a hivatalát.
Tillerson mellett az igazságügyi minisztérium élére kijelölt Jefferson Sessions szenátor jóváhagyása lehet a legérdekesebb. A déli fehér politikust korábban rasszista megnyilvánulásokkal vádolták, harminc éve a szenátus emiatt megakadályozta szövetségi bírói kinevezését is. A faji kérdés az Obama-korszak dacára továbbra is nagyon kényes Amerikában. Barack Obama nevéhez fűződik a két első fekete bőrű igazságügy-miniszter, Eric Holder és Loretta Lynch kinevezése. Hogy a Trump-kabinettel kapcsolatos bizonytalanságokat csökkentse, a szenátus a napokban jóváhagyta az amerikai nemzetbiztonság szempontjából legfontosabb két kinevezést, James Mattis és John Kelly volt tábornokokét, akik már a Pentagont, illetve a belbiztonsági tárcát irányítják.