A jogszabály három év letöltendő börtönbüntetést és mintegy 2 millió forintnak megfelelő pénzbüntetést helyez kilátásba azok számára, akik „tettesként, társtettesként vagy bűntársként” melegházasság „elkövetőivé” válnak.
Youri Latortue, a szenátus elnöke tudatta, hogy minden szenátor ellenzi az azonos neműek házasságát, s bár jóllehet Haiti az alkotmány értelmében világi állam, mégis csak a vallásos emberek vannak többségben.
„Egy országnak ragaszkodnia kell az értékeihez és a hagyományaihoz. Külföldön ezt nem mindenki gondolja így, de mi itt, Haitin így vélekedünk” – magyarázta Latortue. Haitin az emberek többsége úgy véli, hogy a homoszexualitás „csak Nyugaton bevett gyakorlat”.
A melegházasság kriminalizálása megerősíti a polgári törvénykönyv előírásait, mely szerint házasságot egy férfi és egy nő köthet.
Emellett új szabályozás a karibi szigetországban, hogy az elfogadott jogszabály megtiltja a „homoszexualitást támogató minden megnyilvánulást és az erre való buzdítást”.
A törvény homályos megfogalmazása bevallottan aggasztja a haiti meleg közösséget. A törvény szerint csak a rendőrség és a bíróságok járhatnak el ilyen ügyekben, de az országban hivatalosan is bejegyzett két melegjogi szervezet naponta kap bejelentéseket támadásokról, a melegek sértegetéséről vagy megfenyegetéséről.
„Ez a megfogalmazás tiszta politika, és a politikusok nagyon jól tudják, hogy ez csak erőszakot és előítéletet fog szülni” – foglalt állást a kérdésben Charlot Jeudy, a Kouraj, a helyi kreolból magyarra fordítva Bátorság nevű melegjogi szervezet elnöke.
A szenátus után a javaslat a képviselőház elé kerül, ahol ugyan még nem tűzték napirendre a vitát, de szinte kétség sem fér ahhoz, hogy a javaslatot az alsóház is el fogja fogadni.