Több mint egy évtizede nem pusztított a mostanihoz hasonló tűzvész Görögországban: a hivatalos tájékoztatás szerint kedd estig legalább hetvennégyen vesztették életüket a természeti katasztrófában.
Kedden az Attika félsziget Athéntól keletre fekvő, egy turisták körében népszerű falujában huszonhat holttestre bukkantak. A hatóságok szerint a többtucatnyi ember a tenger felé menekülhetett a lángok elől. Hétszázan náluk szerencsésebbek voltak: őket a parti őrség és a görög halászok együttesen menekítették ki csónakokon a strandokról. A kis halászfaluból elmenekült emberek Pompeji megsemmisüléséhez hasonlították a történteket.

Fotó: Reuters
– Szerencsére időben elértük a tengert, a lángok szinte üldöztek minket – idézték görögországi források az egyik túlélőt. A görög mentőszolgálat egyik munkatársa a BBC-nek szintén arra hívta fel a figyelmet: a tűzvész lángszóró módjára, hatalmas sebességgel terjed. A hivatalos adatok szerint több mint száznyolcvan felnőttet és huszonhárom gyermeket szállítottak kórházba égési sérülésekkel, tizenegy felnőtt állapota súlyos. Egy utazási iroda tájékoztatása szerint a halottak közül ketten, egy nő és fia lengyelek. A budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium tegnap reggel arról számolt be: az erdőtüzeknek nincs magyar érintettjük, a magyar konzuli szolgálat pedig folyamatos kapcsolatban áll a görög hatóságokkal.

Elképesztő sebességgel terjednek a lángok. Az emberek a tengerpart irányába menekülnek
Fotó: Reuters
Görögország az uniós államoktól is segítséget kért az oltási feladatokhoz. Vlagyimir Putyin orosz elnök az elsők között jelentkezett Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnöknél, majd Törökország és Izrael is támogatást ajánlott Athénnak. Az EU tagállamai közül Horvátország és Olaszország tűzoltó repülőkkel járulnának hozzá a válságkezeléshez, Spanyolország pedig útnak indítana két tűzoltó hidroplánt. Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök szintén együttérzését fejezte ki.
A görög polgári védelem kedden este a javuló helyzetre hivatkozva arról tájékoztatott: egyelőre nem élnek a külföldi felajánlásokkal.