Naira beszámolója a háborús propaganda klasszikus esete volt. A 15 éves lány az amerikai kongresszus emberi jogi tanácsa előtt tartott előadást arról, mit tapasztalt, amikor Kuvaitot lerohanták az iraki csapatok. A lány szerint a katonák betörtek egy kórházba, és szemtanúja volt, hogy kidobálták a csecsemőket az inkubátorokból, a gépeket pedig elvitték, sorsukra hagyva az újszülötteket.
A lányt egyszerűen Naira néven hallgatták ki, azt nem tették hozzá, hogy a családneve al-Szabah, és apja Kuvait washingtoni nagykövete. A kihallgatást egy amerikai PR-cég és a kuvaiti kormány közösen szervezte, s többek között ez a beszámoló vezetett oda, hogy Washington áldását adta a beavatkozásra. A későbbi kutatások kiderítették, hogy a lány által elmondottak nem voltak igazak, ám annyit mindenképpen elért, hogy a „beözönlő katonák csecsemőket gyilkolnak meg a kórházban” a propaganda unalomig ismételt toposzává vált.
Szíriával kapcsolatban is előkerültek a gyerekek, fotókon és elmesélésekben. Legendás az aleppói kislány, Bana al-Abed története, aki hétéves korára kiváló angolsággal írt Twitter-fiókjába, napi rendszerességgel, miközben a háború miatt sokszor áram se volt a városban, nemhogy internetes kapcsolat, politikai-katonai célokat fogalmazva meg a nagyvilágnak.
Nyugati beavatkozást sürgetett a szíriai kormányerők ellen, hogy megmenthessék Aleppó gyermekeit, elítélte Oroszország katonai fellépését az országban.
Bár a kislány Aleppó ostroma idején „elbúcsúzott” a világtól, később sértetlenül kijutott a városból családjával együtt, Idlíbbe került, s végül Törökországba jutott, ahol megkapta az állampolgárságot. Az amerikai Time magazin Banát a 25. legbefolyásosabb internetes személyiségének nevezte, Twitter-fiókja ma is aktív, és folyamatosan írja a szíriai kormány és Oroszország ellenes jelentéseit. Bana itt közölte, hogy a könyvét a Simon and Schuster kiadó gondozásában fogják hamarosan kiadni.
Omran Daknes hozzá hasonló hírnévre tett szert, szintén aleppói gyermek, de tudtán kívül egy világ szurkolt neki. Ő volt az a kisfiú, aki egy légitámadást követően tetőtől talpig szürke porral borítva ül egy kórházi széken. A történet szerint a fiú abban a házban élt, amelyet egy orosz gép lebombázott, mivel Aleppó egyik lázadók által irányított negyedében éltek. A fotó ikonná vált, a szenvedő szíriai gyerekek jelképévé, akiket a szíriai hadsereg és az orosz szövetségeseik meggyilkolnak.
Omrant kórházba vitték, ellátták a sebét és hazatért. Idén júniusban a szíriai állami televízió készített róla riportfilmet, amelyben apja felháborodottan utasította vissza a fiához kötött kormányellenes véleményeket, állítása szerint támogatja Basár el-Aszad szíriai elnököt, és elutasította a média torzításait fiával kapcsolatban.
Omran képéhez hasonló volt Alan Kurdi fotója, aki 2015-ben fulladt bele a Földközi-tengerbe, holttestét a török tengerparton találták meg. A hároméves szíriai kurd kisfiú képét a migránsválság jelképeként használták fel világszerte, halála politikai vitákhoz vezetett, hogy be kell-e engedni a Szíriából menekülő tömegeket vagy sem.
Nem ott, nem úgy
A közel-keleti válság során rengeteg olyan fotó jelent meg, amelyeket szinte minden országban fel tudnak használni az aktuális propagandájuk kiegészítéseként. Ezek egyike egy olyan kép, amelyen kisbabák láthatók egy nagy járókában.
Ezt a fényképet Irakban és Szíriában is felhasználták, azt állítva, hogy a gyerekeket megölték ellenséges katonák. Az eredeti fotót Egyiptomban készítették, a hivatalos képaláírás szerint az aktuális vezető egy újonnan átadott árvaházban nézi az alvó gyerekeket. Tavaly Egyiptomban tartóztattak le filmeseket, akik vörös festékes ruhát adtak egy kislányra. A filmet úgy akarták eladni, mintha Aleppóban készült volna. Szintén tavaly adtak le egy felvételt, amelyen egy lány próbál elmenekülni a bombázás elől, miután megölték a családját.
A képsort egy libanoni popdal videoklipjéből vették ki. Hasonlóan érdekes múltja van Ricky Rosen amerikai fotós híres képének, amelyen egy arab és egy zsidó fiú egymást átölelve sétál Jeruzsálemben. A készítő szerint nem dokumentumfotóról van szó, a képen látható mindkét fiú zsidó, csak illusztrációként tett kipát az egyikük, arab fejkendőt a másikuk fejére. A magyarázatot mellőzve azonban az 1993-as kép mostanában is rendszeresen feltűnik a sajtóban mint a remény szimbóluma.