„Annak veszélyét észleljük, hogy a dzsihadista ideológia alapján nevelt gyerekek visszatérhetnek Németországba” az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellenőrzése alatt álló területekről – mondta Maassen Berlinben csütörtökön. „Így itt is felnevelkedhet egy új dzsihadista nemzedék.”
A német elhárítás vezetője szerint a társadalomnak szem előtt kell tartania ezt a kockázatot.
Maassen rámutatott, hogy az Iszlám Állam propagandája kiemelt figyelmet fordít a gyerekekre és a fiatalokra. A dzsihadisták kivégzéseket rögzítő felvételein többször előfordulnak kisgyerekek.
„Az Iszlám Állam propagandájában a gyerekeket csak a dzsihadisták újabb nemzedékeként ábrázolják, gátlástalannak és kegyetlennek mutatva be őket” – tette hozzá Maassen.
Az Iszlám Állam az elmúlt időszakban jelentős területeket vesztett Irakban és Szíriában. Az alkotmányvédelmi hivatal ezért azzal számol, hogy azok a dzsihadisták, akik Nyugat-Európából mentek a Közel-Keletre harcolni feleségeikkel és gyerekeikkel együtt visszatérhetnek. A német szalafista csoportok befolyási körébe kerülve ezekből a kiskorúakból felnőhet a dzsihadisták második nemzedéke. A Németország területén elkövetett iszlamista támadások és merényletkísérletek közül többet kiskorúak számlájára írnak.