Amerikai sajtóértesülések szerint Omar Mateen – aki 49 embert lőtt le a floridai város Pulse nevű melegbárjában – korábban gyakran megfordult a helyszínen, s nem barátságos viselkedésére emlékeznek utólag szemtanúk. Magának valónak ismerték meg, aki hirtelen haragú és agresszív is volt, ha ivott.
A New York-i születésű, afgán származású fiatalembert férfiak között is látták a bárban, továbbá maga is látogatott homoszexuálisoknak szóló közösségi oldalakat, volt felesége szerint pedig biszexuális volt. Mindennek fényében felvetődött a kérdés: homofóbiájának volt-e öngyűlöleti alapja. A hétvégi vérengzés egyik túlélője és szemtanúja szerint a 29 éves Mateen „gonosz kacajt” hallatott, másvalaki pedig úgy emlékezett vissza, rasszizmusnak nem adta jelét. (Számos áldozat fekete bőrű vagy bevándorló hátterű, spanyol ajkú volt.)
Virágokkal és szivárványszínű zászlókkal emlékeznek az áldozatokra
Mateen személyiségének ellentmondásaira világítanak rá az FBI információi is. Így arra: elmondása szerint egyszerre fűzték szálak különböző célú radikális politikai mozgalmakhoz, a szunnita hátterű al-Kaida terrorszervezethez és az iráni támogatással bíró, libanoni síita Hezbollahhoz. Mateen nem volt különösebben vallásos, de elég konzervatív ahhoz, hogy volt felesége a rokonságába illő társat lásson benne, viszont viharos házassága alig pár hónaposra sikeredett.
– Egyszerű, amerikanizált fickó volt – mondta róla volt neje. Apja, Seddique Mir Mateen elismerte, hogy fia terrorcselekményt követett el, de az is kérdéses, hogy a tálibokat dicsőítő, saját rádióműsort vezető afgán menekült milyen mértékben táplálta fia gyűlöletteli gondolkodásmódját.
Amerikában tegnap tartották a négy és fél hónapos előválasztási sorozatban az utolsó voksolást, de a feszültséget csak növeli, hogy Mateen muzulmán vallású volt és az Iszlám Államra hivatkozott – mindeközben pedig amerikai születésű, aki jogszerűen jutott fegyverhez.
Kedden Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi biztosa sürgette a lőfegyverviselés szigorítását az országban, ahol mintegy 300 millió pisztoly, puska és karabély van a polgárok kezében.