– Több barátomnak van errefelé ingatlanja – mondja Theresa Trip, aki Washingtonból jött látogatóba Costa Ricába. – Sokan vettek az utóbbi években nyaralóházakat a térségben. Amikor otthon tél van, idejönnek néhány hónapra, és azt tervezik, hogy itt töltik majd a nyugdíjas éveiket is – teszi hozzá. Az Egyesült Államok gazdasága korábban a közép-amerikai régió mezőgazdasági forrásaiból, elsősorban a banántermelésből húzott hasznot, az utóbbi évtizedekben pedig saját üdülőparadicsomot kezdett kiépíteni a kellemes klímájú, gyönyörű vidéken. Emiatt kettős arculat jellemzi az országokat: az egyik a luxusvillákkal, szörfös partokkal és bárokkal kiépített csillogó turistaparadicsom, a másik a helyiek valósága, az elmaradottabb, de vidám közép-amerikai élet.
Az itt élők nagy része mintha észre sem venné, hogy az életük már a vendégekről szól. Évente csaknem hárommillió ember látogatja Costa Ricát, amelynek lakossága 5,9 millió fő. – Imádom a munkámat. Mindennap új emberekkel találkozom a világ különböző pontjairól – meséli lelkesen a csendes-óceáni partszakaszon fekvő Riu luxushotel munkatársa, Juan, aki szörfözést és horgászatot oktat a vendégeknek. – A turizmus jót tesz az országnak: munkahelyeket teremt, fejlődnek az utak, az egészségügy és a szolgáltatások is – kel az ágazat védelmére. Ez mind igaz lehetne, azonban a befektetések nagy része nem nekik termeli a GDP-t. – A partszakaszok nagy része már magánterület, általában külföldieké. Az elmúlt tíz évben annyira csökkent a számunkra is elérhető partok száma, hogy mi, az itt élők alig tudunk strandolni. Nagyon szomorú – csóválja a fejét Luz Madrigal, aki nyugdíjazása előtt főnővérként dolgozott a Costa Rica-i Liberia városának kórházában. – A turisztikai befektetések, hotelek, aqua resortok és még a boltok nagy része is külföldi kézben van. Az itt élők csak kiszolgálószemélyzetként dolgozhatnak ezeken a helyeken – mondja, kiemelve, hogy így a bevételek is az Egyesült Államokba csorognak.
Az amerikaiaknak ez egy paradicsom, mert a jogrendszer kesztyűs kézzel bánik a külföldi befektetőkkel. Számos weboldal foglalkozik azzal, hogyan vásárolható telek és ingatlan az országban. A legtöbb állammal ellentétben Costa Ricán a külföldieknek ugyanolyan jogaik vannak ingatlanvásárlás terén, mint a helyieknek – írja a Remax nevű amerikai cég oldala, míg a Properties in Costa Rica részletes tanácsokat ad a külföldi befektetőknek angolul. – Miért engedik ezt meg? Valakik jól járhattak a kormányban – mondja Luz. De nemcsak a vendéglátásban gondolkodók, hanem a nyugdíjasok körében is népszerű a terület. Egyre több üdülőfalu épül ki azoknak az amerikaiaknak, akik kellemes, meleg klímán képzelik el utolsó éveik eltöltését. Az ezekben élőknek semmi kapcsolatuk nincs a helyi valósággal, legfeljebb akkor találkoznak „tikókkal” (Costa Rica-i lakosokkal), amikor a pénztárnál fizetnek vagy kertészt fogadnak.
Sokat elmond az is, hogy a dollár általánosan elfogadott fizetőeszköz a legkisebb boltokban is. Mindez persze jelentősen megemeli az árakat: az élelmiszerek a németországi átlagnál is drágábbak. A helyi fizetések pedig nem alkalmazkodnak ehhez. Nagyon drága a megélhetés – hallani a helyiektől úton-útfélen. Bár a földjük rendkívül termékeny, mégis a legtöbb termék importból származik. – Korábban sokkal jelentősebb volt a mezőgazdasági termelés, de számos ágazatot leállítottak az utóbbi évtizedekben – meséli Alberto, egy helyi gazda, amikor a kakaótermesztés eltűnéséről kérdezzük. A boltok polcain csupán amerikai csokimárkákat találni, pedig korábban az egyik legfőbb mezőgazdasági terméknek számított a kakaó. Az 1930–40-es években elsősorban banán-, cukor- és kakaóexportból éltek a közép-amerikai országok, hála az amerikai United Fruit Companynek. 1990-re azonban már a marhahús vált a fő exportcikké, Costa Ricán a földek 82 százaléka legelővé alakult át. Az utóbbi két évtizedben pedig a turizmus felé fordult a gazdaság, remélve, hogy a szektor helyrebillenti majd a magas államadósságot.
A külföldi befektetők lassan teljesen kihúzzák a helyiek lába alól a talajt. – Nem szeretnénk itt élőket alkalmazni, mert a közép-amerikaiak túl egyenlő módon gondolkoznak. Féltékenyek lennének arra, ami itt van nekünk – vallja be őszintébb pillanatában az egyik csendes-óceáni partszakaszon épülő luxusszálló amerikai menedzsere, Laura Cucco. Ők ezért a karibi térségből vesznek fel munkaerőt, a szegényebb szigetekről érkezők jobban elfogadják az amerikaiak vezetését. A befektetők ráadásul beszállítóként is az Egyesült Államokban bejegyzett vállalatokat alkalmaznak, sőt sokan magát az építkezést is amerikai cégekkel bonyolítják le.
„Guanacaste, mi tierra”, avagy „Guanacaste, az én földem” – énekelgetik az idősebbek Costa Rica északi zöld régiójáról. A dal már szinte ironikusan cseng, főleg hogy az egész ország egy jövőre startoló projektről beszél. – Hatalmas befektetés indul Guanacaste régióban. Szállodák, élményparkok, túra- és raftingútvonalak épülnek, de a partszakaszokat is fejlesztik a szörfösök, a horgászok és a búvárok számára – meséli az egyik Costa Rica-i kórház munkatársa, Allan. A befektető természetesen nem helyi cég, hanem az amerikai Discovery Communications médiavállalat.