Az eruv egy egyszerű damil, amely bizonyos, nagy zsidó közösség által lakott városokban megkönnyíti a vallásosok életét. Célja az, hogy a határok kijelölésével egyetlen közös „házként” fogható fel a lakónegyed, így a hívők mentesülnek bizonyos, szombatra vonatkozó tiltásoktól. Mivel a szent napon 39 különböző tevékenység van betiltva, számos lehetőség nyílik meg az eruv mögött élők számára. A modern nagyvárosokban sabbat idején a zsidók szinte be vannak zárva, legfeljebb ezer lépést tehetnek, semmit se vihetnek magukkal, nem segíthetnek beteg, esetleg tolószékhez kötött társaiknak. Az eruv köteléke azonban segít ezen, hiszen a körbekerített területen voltaképp otthon vannak.

A damilkerítésen belül gyerekkocsit is lehetne tolni szombaton
A problémát Londonban is az okozza, hogy a damil kifeszítéséhez a póznákat közterületen állítanák fel, s így szimbolikusan magukénak nyilvánítanák Camdent. Pedig ez a terület egyáltalán nem csak zsidók által lakott vidék, a lakóközösség egyes tagjai attól tartanak, hogy az eruv „felépítését” követően Camdent automatikusan zsidó negyedként kezelnék, miközben nem az. A tervezők szerint összesen hatezer embert érint az eruv, miközben az egész területen több mint kétszázezren élnek. A terv ellenzői azt hangoztatják, hogy az évszázadok alatt felépített együttműködés a különböző népek között eltűnne, ha valamelyik közösség egyszerűen elhatárolná magát a többiektől, vagy a neki fontos vallási szimbólumokkal a saját képére formálná a negyedet. A tervek szerint 40 különböző ponton épülnének 5,5 méter magas póznák egy Camden körüli 8 kilométeres sugarú kört alkotva, s a helyi zsidó közösség folyamatosan ellenőrizné a kötelék épségét – ha ugyanis megszakad bárhol, az eruv nem működik.
Az eruv felépítése és létezése egy roppantul ősi hagyomány fenntartása a modern korban, amelynek ma már semmiféle gyakorlati szerepe nincs. Az önkormányzatok egyszer-egyszer úgy döntenek, a nagy számú kérelmező miatt figyelembe veszik a kisebbségi kéréseket is, és a modern technikával segítenek az ősi hagyományok megtartásában. Ilyenek például az Izraelben számos helyen látható sabbat-liftek. Minthogy szombaton semmiféle munkát nem szabad végezni, a sabbatlift gombnyomás nélkül működik, minden emeleten megáll, kinyílnak az ajtók, majd becsukódnak, és a lift halad tovább. A tapasztalat azt mutatja, hogy a sabbatlifttel felszerelt tömbházakba előszeretettel költöznek ultraortodoxok, így viszonylag hamar el is költöznek a világiak.