Magyarország a TÜRKPA-ban megfigyelői státussal rendelkezik.
Kövér László a nap folyamán Binali Yildirim török, továbbá Nurlan Nigmatulin kazah házelnökkel tartott megbeszélést.
A magyar Országgyűlés elnöke Izmirben az MTI-nek nyilatkozva arra emlékeztetett: Magyarországnak és Törökországnak az a célkitűzése, hogy 6 milliárd dollárra növeli a kétoldalú éves kereskedelmi forgalmat. Kövér László rámutatott: Magyarország részéről elsősorban a víztechnológia és a vízgazdálkodás területei azok, amelyekben a leginkább hozzá tud járulni Törökország fejlődéséhez. A munkaebéd során arra is kitért török hivatali kollégájával, hogy a klímaváltozás következtében a víz a jövőben mennyivel értékesebb kinccsé és így a környezeti biztonság alapvető kérdésévé válhat – tette hozzá.
Kiemelte, hogy török oldalról széleskörű a Magyarország iránti érdeklődés. A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) 88 millió eurós összértékben folytat tárgyalásokat török cégekkel, ami legalább 1100 új munkahely létrehozásával kecsegtet – számolt be róla Kövér László.
Kövér László arra szintén felhívta a figyelmet, hogy Magyarországhoz hasonlóan Törökországban is a közelmúltban alakult meg a parlament török-magyar baráti tagozata. Binali Yildirim török házelnök előreláthatólag december 16-án hivatalos látogatás keretében Magyarországra érkezik – jelezte Kövér László.
A magyar házelnök elmondta, hogy török kollégájával érintőlegesen Brüsszel és Ankara viszonyáról is egyeztetett. Közölte: az Európai Unió évek óta blokkolja Törökország csatlakozási folyamatát, hol jogállamisági problémákra hivatkozva, hol a ciprusi kérdés megoldatlansága miatt. Hangsúlyozta: a magyar fél egyetért a török féllel abban, hogy Brüsszel eljárása nem tűnik őszintének és korrektnek. Ugyanakkor nem ellenszenv vagy elvi kifogás áll az ügy hátterében, a legfőbb ok az Európai Unió intézményrendszerének válsága és az európai elit tanácstalansága – szögezte le Kövér László.
A magyar Országgyűlés elnöke jelezte: Nigmatulin kazah elnök meghívta őt a jövő szeptemberben esedékes 4. eurázsiai parlamenti elnöki konferenciára Asztanába. Ugyanakkor nyomatékosította azt is, hogy miként a török kapcsolatokban, úgy a kazahban is komoly fejlődésnek lehetünk tanúi a kereskedelmi forgalom terén.
Kövér László hangsúlyozta: jó döntés volt Magyarország számára, hogy jelezte csatlakozási szándékait a TÜRKPA-ba, mert a világ sokasodó kihívásaival szemben az a helyes magatartás, ha Magyarország minél több régióban keresi a szövetségeseket, a barátokat. Ráadásul Törökországgal és a közép-ázsiai térséggel érzelmi és kulturális múltbéli kötelékek is összekötnek minket – tette hozzá.
Kövér László a TÜRKPA megalapításának 10. évfordulós ünnepi ülésén tartott nyitóbeszédében egy testvérnép képviseletében üdvözölte a jelenlévőket. Kifejtette: igaz, hogy a nyelvünk nem türk nyelv, de egyrészt igen sok szavunk közös, másrészt nyelvtanunk és ezzel nyelveink logikája egy gyökérről ered. Felszólalásában kiemelte: a magyar kormányzat támogatásával Magyarországon szervezik meg a hun és türk tudatú népek legnagyobb európai hagyományőrző rendezvényét, a Kurultájt.
A Türk Nyelvű Országok Parlamenti Közgyűlése 2008. november 21-én jött létre Isztambulban az azerbajdzsáni, a kazah, a kirgiz, valamint a török parlamenti elnökök megállapodása alapján. A TÜRKPA első plenáris ülését 2009. szeptember 29-én Bakuban tartotta. Üzbegisztán és Türkmenisztán nem tagja a szervezetnek, egyes üléseken díszvendégként vannak jelen.
A TÜRKPA 2014 júniusában, Bakuban tartott 5. közgyűlésén, ahol a magyar törvényhozást Lezsák Sándor, a Parlament alelnöke képviselte, Magyarország megfigyelői státust kapott a szervezetben. 2015-ben Mátrai Márta háznagy vett részt a soros közgyűlésen Asztanában. 2016-ban – török és kirgiz nézeteltérések miatt – a Közgyűlés elmaradt, azt 2017-ben Biskekben rendezték meg, ahol Jakab István alelnök képviselte hazánkat.
A szervezet céljai segítségnyújtás a tagországok közötti politikai párbeszéd fejlesztéséhez, a jogalkotás harmonizációja és a kölcsönös tevékenységek megerősítése a történelmi, kulturális és nyelvi egység alapján, valamint segítségnyújtás a türk nyelvű népek és más régiók országai közötti együttműködés fejlesztéséhez. Magyarország megfigyelői státusából adódóan az üléseken felszólalhat, azonban annak döntéseiben nem vesz részt, így a közös nyilatkozatot is nélküle szövegezték meg és fogadták el. Magyarország a bizottságok munkájában sem vesz részt.
A TÜRKPA 8. ülése szerdán ér véget. Kövér László szerdán még Dastanbek Cumabekov kirgiz házelnökkel is egyeztet.
Kövér László, Kiss Gábor ankarai nagykövet, valamint Christopher Dologh izmiri tiszteletbeli konzul kedd reggel megkoszorúzta Izmir Ückuyular nevű városrészében Kossuth Lajos emléktábláját, amelyet március 13-án avatott fel az ankarai magyar nagykövetség az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából a helyi kompkikötőben. Amikor 1851. szeptember 14-én Kossuth Lajos csaknem két év után elhagyta az Oszmán Birodalmat, ott intett búcsút a török földnek.