Azért vagyunk itt, hogy megnyerjük az uniós választásokat jövőre – jelezték a felszólaló politikusok Lisszabonban az európai szocialisták kongresszusán. Az Európai Szocialisták Pártja (PES) a kétnapos esemény zárószavazásán megerősítette támogatásáról Frans Timmermanst, az Európai Bizottság első alelnökét, aki az egyetlen jelölt volt az európai parlamenti választás csúcsjelölti posztjára.
– Legtöbbünk tíz-húsz éve ismeri Franst. Ha egy férfit több mint hatszor választottak képviselőnek, akkor kell lennie egyfajta bizalomnak. Ha külügyi államtitkárként dolgozott, a szakértelmét bizonyítja. Az pedig, hogy az Európai Bizottságban dolgozik, jelzi, elkötelezett Európa mellett – jellemezte Achim Post német politikus a jelöltet, aki nem tudott jelen lenni az eseményen.
A szocialisták célja, hogy a jövő májusban esedékes európai parlamenti választáson győzelmet arassanak a nacionalista erőkkel szemben. Ahogy Frans Timmermans korábban fogalmazott, a „mostani lesz a legfontosabb választás az Európai Parlament történetében”.
A pártcsalád győzelme esetén Timmermans lehetne az Európai Bizottság következő vezetője, ám győzelemre az előrejelzések szerint nem számíthatnak. A közvélemény-kutatások ugyanis a szocialisták számára komoly szavazatvesztést jósolnak, és a cél egyelőre az lehet, hogy visszaszerezzék az elvesztett szavazói bizalmat. – Nem véletlen, hogy a kongresszust Portugáliában tartják, ahol a szocialista kormánynak az európai trendekkel szemben magas a támogatottsága. Az itteni recept utat mutathat a következő hónapok stratégiája felé – fogalmazott az Euronews hírportál tudósítója.
A szocialista politikusok mindenesetre elkötelezettek a küzdelem mellett. Több felszólaló is kiemelte: a PES az egyetlen európai pártcsalád, amely az együttműködésben, az együttélésben gondolkodik. Hangsúlyozták az egység, a befogadás, az integráció és a humanitárius megoldások fontosságát, a fenntarthatóság és a szabadság mellett. A frakció csütörtökön nőtagozatának elnökévé választotta Gurmai Zita MSZP-s képviselőt, ezzel két és fél évvel hosszabbították meg a szervezetet 2004 óta vezető magyar politikus mandátumát.