„Még tovább fogjuk erősíteni a szárazföldi erők jelenlétét az irakiak támogatására, Moszul visszavételének céljából” – mondta a köztársasági elnök a francia nemzeti ünnep előestéjén a védelmi minisztériumban tartott beszédében. Francois Hollande nem jelölte meg, hogy pontosan hány katonáról van szó.
„A Charles de Gaulle repülőgép-hordozót pedig ismét bevetjük a Chammal-művelet keretén belül ősszel, miután le kell csapnunk, és meg kell semmisítenünk azokat, akik ránk támadtak itt, 2015 januárjában és novemberében” – tette hozzá az államfő a tavalyi 147 áldozatot követelő párizsi merényletekre utalva, amelyeket az Iszlám Állam vállalt magára.
Jelenleg mintegy 300-400 francia katona vesz részt az iraki erők és a kurd harcosok képzésében Irak északi részén, gyakran egész közel a frontvonalhoz, de a harcokba közvetlenül nem avatkoznak be.
A Charles de Gaulle repülőgép-hordozót Franciaország korábban már kétszer bevetette az Iszlám Állam ellen Szíriában és Irakban, először 2015 elején, második alkalommal pedig a tavaly november 13-i merényleteket követően.
A francia hadsereg márciusban jelezte, hogy a repülőgép-hordozó szeptemberben lesz ismét bevethető néhány hónapra, egy 2017 elején esedékes 18 hónapos technikai leállás előtt. Az utolsó misszióján, amely kilenc hétig tartott, a Charles de Gaulle-ról induló vadászbombázók 23 felderítő repülést végeztek Irak és Szíria felett, és nyolcvan légicsapást hajtottak végre az Iszlám Állam ellen.
Ashton Carter amerikai védelmi miniszter hétfőn jelentette be, hogy az Egyesült Államok további mintegy 560 katonát küld Bagdadba, hogy segítsék a helyi kormányerőket az Iszlám Állam elleni harcban és Moszul visszavételében. A kiegészítő csapatokkal együtt nagyjából 4650 főre nő az Irakban állomásozó amerikai erők létszáma.
Az iraki kormányerők szombaton jelentették be, hogy visszaszerezték az ellenőrzést a Moszultól 60 kilométerrel délre található kajjarai támaszpont felett, amely jó kiindulópontként szolgálhat az észak-iraki település felszabadításához. A dzsihadisták 2014 nyarán tették rá a kezüket Moszulra, amely azóta az Iszlám Állam iraki „fővárosa”.