Ötszázalékos általános forgalmi adó bevezetéséről döntöttek az Öböl menti Együttműködési Tanács (GCC) tagjai, ami az energiahordozókra alapuló gazdaságok bizonyos változását jelzi. A hat tagállam – Szaúd-Arábia, Bahrein, Katar, Omán, az Egyesült Arab Emírségek és Kuvait – várhatóan 2018-tól vezeti be a számukra újdonságnak számító adónemet, ám a végső szót még nem mondták ki a közösség legfőbb irányítói. Az Emírségek pénzügyminisztériumának szóvivője közölte, egyes területek továbbra is mentesülnek az áfa alól, ilyen például az oktatás vagy az egészségügy, valamint az alapvető élelmiszerek, utóbbi területen 94 terméket különítettek el. Abu-Dzabi úgy számol, hogy az új adónemmel az első évben 10-12 milliárd dirham (2,7-3,2 milliárd dollár) folyik be az államkasszába.Erre pedig nagy szüksége van a forráshiánnyal küzdő hat gazdaságnak.
Mivel az olajbevételek az eddigi szintnél jóval alacsonyabbak, az olajmonarchiáknak alternatív megoldásokhoz kell nyúlniuk – ez pedig az eddig elképzelhetetlen adóztatás. A GCC-tagok mindig nagyon bőkezűek voltak állampolgáraikkal. Adózás gyakorlatilag nincs, sem áfa, sem személyi jövedelemadó. Egyes önkormányzatok adókat vetnek ki az úthasználatra, de ettől eltekintve az adózás szinte ismeretlen fogalom a sivatagi monarchiákban. Mohammed bin Szalman második koronaherceg, Szaúd-Arábia védelmi minisztere kijelentette, az áfát bevezetik, de szó sem lehet jövedelemadóról.
A GCC közös lépésével önmagát védi. Ha ugyanis a hatok közül bármelyik kimaradna, az bizonyos versenyelőnyt jelentene a többiekkel szemben, így józan megfontolással – mivel közös problémával küzdenek – együtt döntöttek. Az adóztatást azonban külön végzik, a törvényeket is külön fogják meghozni, és várhatóan rendszerük is eltérő lesz egymástól. A 2018-as bevezetést is óvatosan kell kezelni, hiszen addig még rengeteg minden történhet, aminek következtében elhalaszthatják az adóztatást.