Huszonöt ember – közöttük huszonketten előzetes letartóztatásban, hárman pedig szabadlábon – állnak a bíróság előtt a támadás ügyében, amelyben 21 turista és egy biztonsági őr vesztette életét 2015. március 18-án.
A biztonsági erők által agyonlőtt két támadó 43 másik embert megsebesített. Ez volt az első merénylet Tunéziában, amelynek elkövetését az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára.
A hetedik tárgyaláson első ízben kaptak szót az áldozatok ügyvédei, amióta 2017 közepén a per megkezdődött.
„A francia áldozatok azt szeretnék, hogy alkalmazzák a (kivégzésekkel kapcsolatos) moratóriumot. Ez azt jelenti, ha halálos ítéletet hoznak, változtassák át életfogytiglani elzárásra” – mondta az áldozatok ügyvéde, Géraldine Berger a bírónak.
A vádlottak felett a 2015 nyarán elfogadott terrorellenes törvény alapján ítélkeznek. Halálbüntetéssel is sújthatják őket, de Tunéziában 1991 óta moratórium van érvényben.
Az újabb tárgyalást február 8-án tartják – közölte a tuniszi bíróság szóvivője.
Az előző tárgyaláson – február 25-én – 19 vádlott jelent meg a bíróságon, közöttük a merénylet egyik fő szervezőjének tartott Samszeddin Szandi fivére és barátai.
A két támadó géppisztollyal több, a múzeum előtt parkoló buszokban lévő turistát agyonlőtt, majd a múzeum termeiben lövöldözött a látogatókra.
A 22 halálos áldozat között négy francia, négy olasz, három japán és két spanyol állampolgár volt.
A 2011. évi forradalom után Tunéziában megjelent egy fegyveres dzsihadista mozgalom, amely veszélyeztette az ország idegenforgalmát, és a biztonsági erőkre is rátámadt. Rendőrök és katonák tucatjait ölték meg.
A biztonsági helyzet jelentősen javult ugyan, de az arab országban 2015 óta szükségállapot van érvényben.