A gyanúsított rendőrök állítólag használták azt a ByLock nevű, titkosított üzenetküldő alkalmazást, amelyről a hatalom azt állítja, hogy szerepet játszott a puccskísérlet koordinációjánál. Legutóbb múlt pénteken adtak ki hasonló elfogatóparancsokat, akkor 166 rendőr ellen.
Ankara az összeesküvésért az Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónokot és az általa kiépített nemzetközi hálózatot teszi felelőssé, ennek tagjai a török vezetés szerint hosszú évek alatt beszivárogtak az államigazgatásba. Az incidens után átfogó nyomozások indultak az összeesküvők és támogatóik után.
A török titkosszolgálat (MIT) tavaly májusban megkezdte a ByLockkal küldött üzenetek feltörését, ami lehetővé tette a Gülen-mozgalom több mint 56 ezer tagjának a megismerését. A prédikátor hívei 2013-ban kezdtek titkosított üzeneteket váltani, a ByLockot pedig 2014-től kezdve használták.
Törökországban július 20. óta rendkívüli állapot van érvényben, amelynek értelmében törvényerejű rendeletekkel irányítják az országot. Három hónap alatt mintegy 32 ezer embert tartóztattak le, nagyjából 70 ezer ember esetében indítottak eljárást, és körülbelül 100 ezer embert bocsátottak el vagy függesztettek fel állásából.
A vizsgálatok a haderő, az igazságügy, az oktatás és a média mellett kiemelten érintik a rendőrséget.