A hatóságok Vorarlberg tartomány északi részében 2000 méteres magasság felett „nagynak”, vagyis a lavina veszélyt jelző 5-ös fokozatú skála szerint 4-es szintűnek minősítették a hóomlás bekövetkeztének lehetőségét, míg a térség más területein, így a hegyvidéki völgyekben – szintén a frissen lehullott hó miatt – „magasnak”, azaz 3-as szintűnek értékelték a veszélyt. Az Alpok északi bércein szombat óta 150 centiméter, déli részein pedig 70-90 centiméter hó esett.
A tiroli Alpokban szerdára virradóra a völgyekbe is friss havat hozott a télies időjárás, itt kétezer méter felett 3-as fokozatú riasztást adtak ki. Szakértők „kritikusnak” nevezték a lavinahelyzetet a tiroli síterepeken. A legnagyobb veszélyt az olyan friss hólerakódások jelentik, amelyek nem tudtak kellőképpen kötődni az alsóbb rétegekhez. A hóomlást elvileg kisebb terhelés, akár egy ember súlya is kiválthatja.
Az osztrák meteorológiai központ (ZAMG) szerint annak ellenére, hogy Ausztria hegyvidéki területein nem ritka április második felében a hó és a fagy, a mostani hómennyiség még az alpesi völgyekben is mindössze 10-15 évente fordul elő. Az elmúlt 24 órában Arlberg-Außerfern térségében az északi- és a kitzbüheli Alpoknál 30 és 50 centiméter közötti hó esett, így a hótakaró eléri az egy métert. A tiroli Tannheimben szerda reggel 32 centiméteres hótakarót mértek, amelyből 22 centiméter az elmúlt 24 órában esett. A vorarlbergi Warthban 80 centiméteres hómélységet mértek, ebből 35 centiméter volt friss hó.
Az alsó-ausztriai Lunz am See-t sem kerülte el a télies időjárás, itt 21 centiméteren takart mindent a hó.