Amerika az ellentmondások országa: miközben az újév személyi változásokat hozott a két legfontosabb kormányintézmény élén – Mick Mulvaney irányítja ideiglenes stábfőnökként a Fehér Ház apparátusát, Patrick Shanahan pedig a Pentagont –, tíz napja már csak takaréklángon működik az amerikai államigazgatás. Sem karácsonyig, sem pedig azóta nem sikerült ugyanis megoldást találni a költségvetési nézeteltérésekre.
Donald Trump elnök a Demokrata Pártra hárítja a felelősséget, amiért az ellenzék nem hajlandó dollármilliárdokkal finanszírozni a mexikói határon létesítendő határvédelmi falat. Mindenesetre százezrek fizetés nélküli kényszerszabadságukon várják, hogy a kongresszus újra munkához lásson, és áttörés szülessék végre. További százezrek pedig – akik viszont munkakörükből adódóan nélkülözhetetlennek számítanak – amiatt zúgolódnak, hogy fizetés nélkül dolgoznak, köztük az ünnepi csúcsforgalmat kifogó határőrök, vámosok, légi irányítók is.

A 69 éves szenátornőre rossz fényt vetett a DNS-teszt ötlete. Hillary Clinton újratöltve?
Fotó: Reuters
A héten összeülő kongresszus már más lesz, mint az eddigi. A demokraták – a tavalyi választások következményeként – nyolc év után most átveszik az alsó kamara, a képviselőház vezetését, tovább nehezítve ezzel a republikánus Donald Trump elnökségét.
Törvényjavaslatokat fektethetnek így el, vizsgálóbizottságot állíthatnak fel az elnök ügyeinek firtatására, kiegészítve Robert Mueller különleges ügyész vizsgálatait. Mindenesetre az idei év már a 2020-as elnökválasztásra való felkészülés jegyében telik.
Tizenhárom hónap múlva tartják az első előválasztásokat. Az óév utolsó napján jelentette be hivatalosan is az első ismert demokrata párti politikus, hogy konkrét lépést tesz az elnökjelölt-aspirantúráért. Elizabeth Warren szenátornő – aki korábban nyilatkozatháborúba keveredett Trumppal – úgynevezett feltáró bizottságot hoz létre, ami kampánypénzek gyűjtését teszi lehetővé. Noha a Hillary Clinton váratlan 2016-os bukását feledni akaró demokrata párti oldal ki van éhezve egy ütőképes női indulóra, a legkevésbé sem biztos, hogy Massachusetts állam szenátora a legmegfelelőbb a számára.
Warren támogatottsága a felmérések szerint jócskán elmarad ismertebb párttársai, a szintén lehetséges induló Joe Biden korábbi alelnök és Bernie Sanders szenátor népszerűsége mögött. Másfelől mindannyian egy idős nemzedék képviselői, miközben a magát progresszív jelzővel illető amerikai baloldal jó része már nemzedékváltást követel, novemberben például egy 29 éves felszolgálónőt, Alexandria Ocasio-Cortezt választva meg New York egyik kongresszusi képviselőjének.
Sanders – ha elnökké választanák – a 80. életévében költözhetne a Fehér Házba, de Biden is 78, Warren pedig 71 esztendős lenne ekkor, idősebb, mint Hillary Clinton Trump beiktatása idején volt. Aligha kétséges, hogy a mezőny lesz még népesebb, miközben a republikánus oldalon arra lehet számítani, hogy a Trump–Pence páros 2020 novemberében is versenybe száll.
Warren tavaly DNS-teszttel hívta fel magára a figyelmet. Az indián származásával kérkedő és abból előnyt kovácsolni próbáló politikusnő tudományos bizonyítékkal akart előrukkolni, de csak elenyésző arányban találtak cseroki vért az ereiben. Trump – a legendás indián lányra utalva – Pocahontas néven gúnyolta a szenátort, akivel kapcsolatban a Fauxcahontas ragadványnév is elterjedt (faux = hamis).