A közösségi médiában nagyjából egy hete #meninhijab (férfiak fejkendőben) hashtaggel számtalan fotót tettek közzé a kampányban részt vevők a világ minden tájáról.
Az iráni törvénykezés megközelítőleg 40 éve kötelezi arra a nőket, hogy hajukat tartsák a nyilvánosság elől rejtve, azaz viseljék a hagyományos muszlim fejkendőt, a hidzsábot. Amennyiben ezt nem teszik meg, büntetés fenyegeti őket. Egy iráni újságírónő, a New Yorkban élő Maszih Alinezsád szerint ez elfogadhatatlan, ő áll kezdeményezés mögött. A jelenleg New Yorkban élő Alinezsád azt mondta a dpa német hírügynökségnek: „Azt szeretném, ha egyszer az iráni férfiak is éreznék azt a megaláztatást és méltatlanságot, amelyet nők millióinak kell nap mint nap elviselniük.”
Alinezsád elmondása szerint a kezdeményezés kiváltója Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter egyik nyilatkozata volt, miszerint az Iránba látogató nők szívesen vesznek fel tiszteletből fejkendőt. Ezt követően az újságírónő Facebook-oldalán közzétett egy szerkesztett képet, amelyen Zaríf fejkendőben látható. E posztban hívta fel az iráni férfiakat, hogy öltsenek ők is hidzsábot, és készítsenek magukról fényképet.
Az első fotókat az újságírónő is megosztotta a közösségi médiában. Alinezsád elismeréssel adózott – mindenekelőtt – azoknak a nőknek, akik férjük mellett fejkendő nélkül mutatkoztak a képeken. Hozzáfűzte: „a férfiaknak ez csupán egy pillanatnyi mulatság, míg a nők ezzel törvénysértést követtek el, ezért az igazi kockázatot ők vállalták”.
Alinezsád neve nem ismeretlen Iránban, mivel már több éve küzd a nők jogaiért. 2015-ben indított egy kampányt „My stealthy freedom” (Titkos szabadságom) címmel, amelyben arra kérte fel az iráni nőket, hogy készítsenek titokban olyan fényképeket, amelyeken nem viselnek hidzsábot. E fotókat különböző felületen tette közzé.
Iránban az 1979-es iszlám forradalmat követően rendkívül konzervatív szabályozást vezettek be, többek között azt is elrendelték, hogy a nőknek mindig hidzsábot kell viselniük. Az iráni nőknek az apjuk engedélyére van szükségük, ha tanulni, vagy akár táncolni, esetleg szólóban énekelni szeretnének. Az utcákon erkölcsrendészet működik, az ő feladatuk rákényszeríteni az emberekre a sajátos iszlám öltözködési szabályokat.