Mivel Mateen nem szerepelt az FBI adatbázisában, könnyen fegyverhez juthatott, írja a The New York Times. Az amerikai szövetségi törvények értelmében büntetett előéletű személyek, szellemi fogyatékosok, kábítószerfüggők vagy például illegális bevándorlók nem jogosultak fegyvervásárlásra. A fegyverboltoknak minden vásárlás alkalmával ellenőrizniük kell az FBI adatbázisát, jogi hézagot jelent azonban az, hogy vándorkiállításokon bárki szabadon juthat fegyverhez.
Az Euronews szerint a fegyverek 40 százalékát úgy adják el, hogy nem vizsgálják a vásárlók előéletét.
Az amerikai alkotmány 1791-ben elfogadott második kiegészítése rendelkezik arról, hogy az állampolgároknak joguk van saját fegyvert tartani és hordani, amely jogtól nem lehet őket megfosztani. 1994 és 2004 között szövetségi törvény tiltotta a gépkarabélyok és a nagy kapacitású tárak legtöbb fajtájának vásárlását, de a jogszabály érvényét vesztette, azóta nem újították meg. Egyes államok szigorúbban ellenőrzik a vásárlókat – még a kiállításokon is –, de abban is különböznek az államok, hogy vagy engedélyhez kötik a fegyvervásárlást, vagy nem. A legtöbb államban az is megengedett, hogy a fegyvertulajdonosok nyilvánosan viseljék fegyverüket, másutt ruházatuk alatt, elrejtve hordhatják. A fegyverviselés tilalma azonban kiterjedhet például az iskolák és imahelyek területére.
A felmérések szerint az amerikai társadalom megosztott a fegyvertartás korlátozásának kérdésében, és az elmúlt évek lövöldözései sem változtatták meg jelentősen az emberek véleményét. A demokrata szavazók és a fegyverrel nem rendelkező háztartások általában korlátoznák a fegyvertartást, a republikánusok és a fegyvertulajdonosok viszont ezzel ellenkező véleményt képviselnek. A korlátozások ellen a legvehemensebben a mintegy négymillió tagot számláló lobbiszervezet, a Nemzeti Lőfegyverszövetség (NRA) harcol, amelynek egyik vezetője, Wayne LaPierre a 26 áldozatot követelő 2012-es connecticuti iskolai lövöldözés után azt mondta: „Az egyetlen, ami megállíthat egy fegyveres rosszfiút, az egy fegyveres jófiú.” Barack Obama amerikai elnök ezzel szemben megígérte, hogy lépéseket tesz a fegyvertartás szigorítására, ám a kongresszus republikánus többsége azóta sem támogatta a szigorítást.