- A mieinknek mind a vegán tálja, mind a húsételsora igazi inycsiklandozó fogásokból áll
- Széll Tamásék a budapesti kontinensdöntő megnyerésével jutottak el Lyonba
- A négyfős magyar csapat mellett 20-30 ember: designerek, szerkesztők, médiaszakemberek dolgoznak
A magyar ételsort kedden reggel hozták csak nyilvánosságra a Magyar Bocuse d’Or Akadémia honlapján.
A magyar csapat vegán tálján grillezett zeller magyar szarvasgombával, savanyított erdei medvehagymával és tökmaggal, továbbá cékla, gombák, sült fokhagyma és virágok roppanós levélkével található.
Készítenek sárgacéklát és hagymadzsemet savanyított bodzával, Tokaji furminttal, paprikával és mustármaggal is, valamint körtét petrezselyemolajban konfitálva, petrezselyemszárral. A tálon lesz pirított póréhagyma fekete borssal és savanyított citrommal, roppanós gyökér és csicsókapüré, valamint dió és gombazselé, Tokaji ecet gyöngyök és savanyított répák. Mártásuk hozzá petrezselyemkrém lesz, továbbá grillezett zellermártás dióval és magyar szarvasgombával.
A húsétel a kötelező bresse-i csirke lesz és tenger gyümölcsei. Készítenek grillezett csirkecombot, szárnyat és belsőségeket, homárt fűszerekkel és erdei gombákkal, csirkemellmozaikot ropogós csirkebőrrel, csirkezsírral és roppanós “tölgyfalevélkékkel”, folyami rákot paprikával, petrezselyemkrémmel és homárhabbal.
A köretek között megtalálható sárgacékla és hagymadzsem savanyított gyökérzöldségekkel, Kisasszondi sajtmártás és magyar szarvasgomba, továbbá marinált zöldborsó savanyított citrommal, mangalicasonkával és csicsókapürével, illetve céklazselé meggyecettel, sült kacsamájjal és zöldalmával, mustár- és tökmaggal, sóskavirággal.

Széll Tamás a versenybírók által delegált commisnak a magyar csapat konyháján tartott bemutatót
A lyoni világdöntőre kontinentális selejtezőkön át lehetett eljutni, Budapest adott otthont az európai finálénak, amelyet a magyar csapat nyert meg.
Széll Tamásék azóta meghatározott terv alapján intenzív tréningen vettek részt.
A négyfős magyar csapat mellett 20-30 ember: designerek, szerkesztők, médiaszakemberek dolgoznak, felkészülésüket tanácsadóként segíti Rasmus Kofoed dán séf, a Bocuse d’Or történetének legsikeresebb versenyzője, aki bronz-, majd ezüst- és aranyszobrot nyert a nemzetközi szakácsversenyen, míg koppenhágai étterme, a Geranium idén a harmadik Michelin-csillagot is megkapta.

A magyar szurkolókon semmi sem múlik Lyonban
Magyarország bekerült a nemzetközi vérkeringésbe
Nyolc éve kezdtük el ezt az egészet és most úgy tűnik, eljutottunk a csúcsra – mondta el a Duna televíziónak nyilatkozva Bíró Lajos, a Bocuse d’Or Akadémia elnöke.
Bíró Lajos hozzátette: folyamatosan azt hallják a jelenlévőktől, hogy a budapesti verseny mind szervezésben, mind hangulatában is jobb volt, mint a mostani lyoni. „Magyarország bekerült a vérkeringésbe” – tette hozzá.
A jelenlegi irányzatról Bíró Lajos elmondta, hogy visszafelé, a tradicionális ételek felé tart a trend.