A tavalyi amerikai elnökválasztásba való – vélt vagy valós – orosz beavatkozás alapjaiban változtatta, illetve változtatja meg a mindenki által hozzáférhető és szabadon alakítható, demokratikus médiához való viszonyulást. A nemzetközi diskurzusban ugyanis most válik nyilvánvalóvá, hogy az újságírók és a véleményformálók kapuőrszerepe egyre inkább átkerült a médiafogyasztók kezébe: miközben az továbbra is adott, hogy a szerkesztőségek különböző, sokszor egymásnak teljesen ellentmondó világfelfogások szerint értelmezik az eseményeket, a hírfogyasztók csak úgy tudják elkerülni, hogy ne vesszenek el a tengernyi értelmezési keretet kínáló dezinformációs tengerben, ha a saját szubjektív preferenciáik alapján, illetve a közösségi média által biztosított hozzáférési és terjesztési szabadságban megbízva választják ki a számukra szimpatikus nézeteket.
Ez a környezet pedig kiváló terepet nyújt az álhíreknek, amelyek mostanra a nemzetközi politikai és diplomáciai kapcsolatok meghatározó tényezőjévé, és főleg konfliktusforrásává nőtték ki magukat.
Miközben a tengerentúlon Donald Trump amerikai elnök megválasztása után egy évvel is – Moszkva következetes tagadása mellett – csak indulatosan mutogatnak egymásra az érintett politikusok és tisztviselők, az Európai Bizottság a minap bejelentette, hogy konzultációt indít és munkacsoportot hív össze az álhírek, illetve az internetes félretájékoztatás vizsgálatára.
Az európai uniós szintű közös stratégiát felvázoló javaslatról Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke azt mondta, a cél, hogy megtalálják a „megfelelő egyensúlyt a szólásszabadság, a médiapluralizmus és a sokoldalú, megbízható tájékoztatáshoz való jog között”. A médiatudatosság ugyanakkor nemcsak az Egyesült Államokban látott dezinformációs káosz miatt lett kulcsfontosságú téma Brüsszelben is, hanem azért, mert az Európára gyakorolt intézményes orosz befolyásnak is számos tünete jelent meg az elmúlt években.
Sokan tartanak attól, hogy a Kremlben nevetnek a végén
Legutóbb például María Dolores de Cospedal spanyol védelmi miniszter beszélt arról, hogy Moszkva manipulatív hírekkel avatkozott be a Katalónia függetlensége körül kialakult válságba, méghozzá úgy, hogy függetlenségpárti álhírekkel próbálták befolyásolni a folyamatot. Konkrét példával nem állt elő a politikus, azt viszont hangsúlyozta, hogy egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy az orosz vezetés is érintett lenne az ügyben.
Ahogy nem volt bizonyíték az idei francia elnökválasztáson való orosz beavatkozásról sem: áprilisban Emmanuel Macron francia elnök állította azt, hogy az orosz állami pénzekből működő, francia nyelvű RT és Sputnik News szándékosan terjesztenek rágalmakat az elnökjelöltek közül legkevésbé oroszbarátnak számító centrista politikusról. Macron példája ugyan épp azt bizonyítja, hogy hatástalan az orosz propaganda, mára mégis kezd általánossá válni a nézet, hogy Oroszország geopolitikai törekvéseinek érvényesítése céljából az úgynevezett „soft power” alkalmazásával igyekszik gyengíteni a nyugati nemzetállamokat, illetve a NATO-tagországokat, az információs hadviselés mögötti szándék pedig egyértelműen a stabilitás aláásása.
Hogy Európában milyen jelentős veszélyként tekintenek az orosz beavatkozásra, annak tegnap Theresa May adott hangot, a brit miniszterelnök szerint ugyanis Moszkva tevékenysége már-már a nemzetközi rendet veszélyezteti. Mint fogalmazott, a Krím illegális orosz annektálásával először fordult elő a második világháború óta Európában, hogy egy szuverén nemzet erővel vett el területet egy másiktól.
Azóta Oroszország konfliktust szít Ukrajna keleti térségében, ismételten megsértette több európai ország légterét, és kiberkémkedési hadjáratba kezdett, külföldi választásokba beavatkozva – idézte az MTI a politikust. May szerint Moszkva arra törekszik, hogy fegyverként alkalmazza az információt, állami médiaszervezeteit valótlan történetek és képszerkesztő programmal eltorzított képek elhelyezésére használja, így próbálva ellentéteket szítani a nyugati országok között, miközben igyekszik aláásni a nyugati intézményrendszert is.
