Menekültügyi szigorításokról hozott határozatot Essenben véget ért kongresszusán a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió (CDU). Az elnökség javaslatára ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadott határozatban szerepel, hogy a CDU céljai közé emeli a kitoloncolási őrizetbe vétel lehetőségének bővítését és időtartamának meghosszabbítását, és az elutasított menedékkérők juttatásainak csökkentését.
Hangsúlyozták: a társadalmi béke és a befogadott menekültek érdekében mindent meg kell tenni a védelemre nem szoruló menedékkérők távozásáért, az illegális migráció megállításáért, az uniós külső határ védelméért és azért is, hogy a menekülteknek lehetőleg a hazájuk közelében segítsen a nemzetközi közösség. Az újraválasztott Angela Merkel pártelnök szerint szó sincs irányváltásról.
Az Orientáció nehéz időkben című határozatban a német CDU esseni kongresszusán fontos célként jelölték meg újabb menekültügyi megállapodások kidolgozását – az EU–Törökország megállapodás mintájára – afrikai országokkal. A dokumentum szerint a kontinensen a Nemzetközi Migrációs Szervezettel és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával együttműködve befogadóközpontokat kell kiépíteni, amelyekbe vissza lehet szállítani a Földközi-tengerből kimentetteket. Az elnökség határozati javaslatát ismertető szerdai beszédében Peter Tauber főtitkár kiemelte, hogy „a multikulti megbukott”, Németországban mindenkinek igazodnia kell a közös értékrendhez és jogrendhez.

A német kancellár pártja hátat fordított eddigi bevándorláspolitikájának
A kongresszus egy kérdésben a párt vezetőivel szemben foglalt állást, a küldöttek szűk többséggel úgy döntöttek, hogy a kettős állampolgárság ügyében vissza kell állítani az úgynevezett opciós kötelezettséget, azt a szabályt, hogy a nem uniós vagy svájci bevándorlók Németországban született gyermekeinek választaniuk kell szüleik állampolgársága és a német állampolgárság között.
Angela Merkel pártelnök-kancellár a kongresszus után tett nyilatkozataiban helytelennek nevezte a döntést, és kijelentette, hogy a koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) kezdeményezésére eltörölt opciós kötelezettség ügyében nem lesz változás. A CDU alapvetően ellenzi a kettős állampolgárság intézményét, de az SPD-vel kötött megállapodás egy csekély nagyságú csoportot érint és nincs szükség a visszavonására.
Angela Merkel a Phoenix televízió kérdésére kifejtette, nem osztja azt az értékelést, miszerint a CDU az esseni kongresszus döntéseivel irányt váltott, a pártnak hátat fordító konzervatív, jobboldali érzelmű szavazók visszahódításáért jobbra tolódott. Mint mondta, mindig az embereket foglalkoztató, aggasztó ügyeket kell megoldani és lépésről lépésre kell haladni. Így míg tavaly a legfőbb megoldandó ügyek között a szövetségi bevándorlási hivatal megerősítése szerepelt a sok menedékkérő érkezése miatt, az idén az elutasított menedékkérők hazajuttatására kell összpontosítani.
Azzal kapcsolatban, hogy előző nap pártelnöki pályafutásának második legrosszabb eredményével, a küldöttek 89,5 százalékának támogatásával erősítették meg elnöki tisztségében további két évre, azt mondta: az utóbbi időszak vitáihoz, feszültségeihez képest ez jó eredmény.