Ebből a 2,2 millióból legalább 462 ezer súlyosan alultáplált, vagyis éhezik. Ez az jelenti, hogy az éhező jemeni gyerekek száma 2014 óta majdnem a háromszorosára nőtt – olvasható a világszervezet szakosított szervezetének jelentésében.
Abed Rabbó Manszúr Hádi elnök nemzetközileg elismert kormánya, amelyet a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció tavaly márciusa óta egyebek mellett légicsapásokkal támogat, csaknem két éve háborúzik az Irán támogatását élvező, Ali Abdalláh Száleh volt elnökkel szövetséges síita húszi felkelőkkel. A harcokban becslések szerint legalább 10 ezer ember halt már meg. A 26 millió fős lakosságnak kevesebb mint az egyharmada kap segítséget, és kevesebb mint a fele lakhelye közelében van működő egészségügyi intézmény. A Jemenben uralkodó állapotokat az is súlyosbítja, hogy idén október elején kolerajárvány tört ki.
A gyermekek helyzete szempontjából a legsúlyosabb a helyzet az északi Szaada tartományban, a húszik hátországában: itt tíz gyerek közül nyolc éhezik. Ebben a térségben a legnagyobb a világon azoknak a gyerekeknek az aránya, akik elmaradnak a növekedésben korukhoz képest. „Jemenben 10 percenként meghal egy gyerek” hasmenés, rosszultápláltság vagy valamilyen légúti fertőzés következtében – közölte Meritxell Relano, a UNICEF jemeni különmegbízottja.
Az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) október végén arról számolt be, hogy a szervezetnek csökkentenie kellett az országban szétosztott segélyadagokat, mert a WFP forrásai apadnak, miközben a szükségletek egyre csak nőnek.