Telente a Jeges-tenger környékén, amikor heteken, hónapokon keresztül nem kel fel a Nap, a grönlandi bálnák különös hangokat adnak ki. A kutatók eddig a hosszúszárnyú bálnák énekének elemzésével voltak elfoglalva, de a közelmúltban rájöttek, hogy a rokonfaj repertoárja sokkal változatosabb.
A Spitzbergák közelében élő grönlandibálna-populáció – legalább 343 bálna úszkál arrafelé – dallamkészletének elemzéséből arra következtetnek, hogy az van olyan változatos, mint az énekesmadaraké. Ez a különleges tulajdonság nem csupán a bálnák között teszi egyedivé ezeket, hanem az emlősök körében is. Három éven át tartó megfigyeléssel a kutatók 184 jól elkülöníthető dallamot jegyeztek le. A bálnakoncert a téli időszak majd minden napján 24 órán keresztül szólt.

Nem tudni, mi készteti erre a viselkedésre ezeket a különös lényeket
Kate Stafford, a Royal Society folyóiratában megjelent tanulmány vezető szerzője arról számolt be a BBC-nek, hogy a hosszúszárnyú bálnák dalai olyanok, mint a klasszikus zene, nagyon rendezettek, akár 20–30 percig is tarthatnak. A grönlandi bálnák egy-egy dala ellenben csak 45 másodperctől 2 percig tart, de ezt újra és újra elismétlik.
Azt még nem tudják, hogy egy-egy dal életre szóló mű, vagy évszakról évszakra változva új dallamok születnek. Azt sem tudni, hogy mi készteti éneklésre ezeket a különös lényeket. „Ez egy rejtély, amit nagyon nehéz megoldani” – mondta Kate Stafford.